Labdarúgó NB III: Potemkin Károly a Csepelben folytatja

2011.02.20. 08:51
Címkék
A bajnoki vetélytárs Újbuda NB III-as labdarúgócsapatától a Csepelbe igazolt Potemkin Károly – írja a csepelfc.hu.

„Mióta hazajöttem, sok mindent csinálok a futball mellett, a profi labdarúgásra nem lenne időm, de mindenképpen olyan helyen szerettem volna futballozni, ahol célok vannak, olyan csapatban, ahol van jövőkép. Nem csak azért, mert a Csepel most első, de én itt látok perspektívát, minden esély meg van rá, hogy a Csepel visszakerüljön az őt megillető helyre a magyar labdarúgásban, amihez a következő lépés az lehet, hogy megnyeri ezt az NB III-as bajnokságot. Ebben szeretnék segíteni" – mondta Potemkin.

„Az idősebb játékosok közül gyakorlatilag mindenkit ismerek, a fiatalokat egyelőre nem. Nem mozogtam még együtt a srácokkal, hétfőn állok edzésbe. Tavaly csak egy meccsen, az újbudai rangadón szerezhettem róluk benyomást, de egy mérkőzés után nem lehet megalapozott ítéletet mondani. Nem véletlenül első ez a csapat. A Csepelnek komoly esélye van megnyerni az Alföld-csoportot az idén."

Potemkin több NB I-es klubot megjárt, bajnoki ezüstérmet szerzett a BVSC-vel és az FTC-vel, majd Feröeren légióskodott. A múlt év nyarán hazatért Magyarországra, és az őszi szezonban nyolc gólt szerzett az Újbuda csatáraként, ebből egyet éppen a Csepel ellen.

A Csepelben folytatja az egykori válogatott kapus, Szendrei József fia Péter is, aki korábban megfordult az Admira Wackerben, majd szerepelt a spanyol harmadik vonalban (SD Lemona) is, legutóbb pedig a III. Kerületben védett.

Legfrissebb hírek

Elkezdődött a második félidő az ausztrálok és az egyiptomiak meccsén

Foci vb 2026
6 perce

Magyar arany és ezüst a szervátültetettek Európa-bajnokságán

Egyéb egyéni
8 perce

Kilenc góllal legyőzte Hollandiát a magyar férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
16 perce

A szünetig maradt az egygólos egyiptomi előny

Foci vb 2026
22 perce

Hamiltont és a riválisokat is meglepte a Ferrari erős tempója Silverstone-ban

F1
22 perce

Csapatidőfutammal kezdődik az idei Tour de France

Kerékpár
37 perce

Szép fejes góllal szerzett vezetést Egyiptom – videó

Foci vb 2026
45 perce

Női kosárlabda: Franciaországban folytatja Papp Klaudia

Kosárlabda
45 perce
Ezek is érdekelhetik