Vidi: Nem volt annyira egyértelmű a pozíciónk a múlt évadban, mint most - Mezey

2010.10.28. 14:51
Címkék
Mezey György, az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot vezető Videoton vezetőedzője elégedett csapata eddigi szezonjával, amelyben a véleménye szerint erősebb a pozíciójuk, mint a múlt idényben.

„Szerencsére nagyon jól elindult a csapat, szervezetten, okosan, taktikusan és fegyelmezetten játszik. Talán ez ad okot arra, hogy a munkánkat interpretálók már őszi elsőségről, sőt aranyéremről beszélnek. Velük párhuzamosan rosszindulatú hangokat is hallani, amelyek a tavalyi őszt hasonlítják a mostanival, arra célozva, hogy az elmúlt bajnokság is így kezdődött számunkra, aztán tavasszal elhullajtottuk a pontokat, s végül csak az ezüstre futotta. Igazából egyik sem reális értékelése jelen helyzetünknek” – írta Mezey a klub hivatalos honlapján vezetett blogjában. a klub hivatalos honlapján vezetett blogjában.

„Az előző szezonban valóban vezettük a tabellát 4-6 ponttal, ám nem felejthetjük el, hogy akkor a Debrecennek voltak elhalasztott bajnokijaik. Így, igazából csak 1-2 ponttal vezettünk. A hajrában aztán kikaptunk Debrecenben, s azzal a vereséggel megfordult a kocka. Összességében nem volt annyira egyértelmű a pozíciónk a múlt évadban, mint most. Ugyanakkor a másik végletbe esni – biztos aranyérem – sem szabad! Néha úgy érzem, túl sokat várnak tőlünk, s már egy döntetlen esetén is világvége-hangulat alakul ki. Hangsúlyozom, remek csapatunk van, jól is játszunk, de korántsem tartunk ott, hogy már csak győzelemben gondolkozhatunk, mert mindenkinél annyival jobbak vagyunk a magyar mezőnyben” – tette hozzá a szakember.  

Legfrissebb hírek

Két tizenéves a dobogó tetején a férfi strandröplabdázóknál

Röplabda
49 perce

Szórhatná a milliárdokat, de más utat választott a francia futballforradalmár

Francia labdarúgás
1 órája

Vízilabda: ötméteresekkel győzték le a görögöket az U20-asok az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kissé messzebb esett az alma a fájától – interjú Németh Istvánnal és Németh Lucával

Képes Sport
1 órája

Rekorddíjazás és neves indulók a Kanizsa Open sakkversenyen

Egyéni
1 órája

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
1 órája

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
2 órája