Győzelemmel debütált Szolnokon Simon Antal

2010.10.23. 15:17
null
Kanta József és az MTK meghajolt a szolnokiak előtt (Fotó: Korponai Tamás)
Címkék
A labdarúgó NB I 11. fordulójában az újonc és utolsó előtti Szolnok – amelynek kispadján most debütált Simon Antal – a 9. helyen álló MTK-t fogadta. A hazai gárda a 16. percben Petar Sztanisics góljával szerzett vezetést, amelyre az 51. percben Tischler Patrik révén még  válaszolni tudtak a vendégek. A 67. percben azonban Sütő László a 16-oson belül lerántotta Baloghot, amiért kiállították, Remili Mohamed pedig értékesítette a büntetőt.

Egyik csapat sincs túl jó passzban, hiszen a hazaiak a legutóbbi hét bajnokijukat elvesztették, a vendégek pedig a legutóbbi három meccsükön összesen csupán egy pontot szereztek. Ettől függetlenül a helyezések alapján a fővárosiak számítottak esélyesebbnek, s ennek megfelelően aktívabban is kezdték a meccset: előbb Tischler lövését kellett védenie Rézsónak, majd ugyancsak előle kellett mentenie Molnárnak.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NB I 2010–2011-es kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Ezt követően, gyakorlatilag a semmiből, rögzített szituáció után szereztek vezetést a hazaiak a 16. percben. Persze ehhez kellett Szatmári kapus hatalmas hibája is, aki aláfutott Remili szabadrúgásból, jobbról beívelt labdájának, így a hosszú oldalon az ötösre berobbanó Sztanisics könnyedén fejelhetett az üres kapu bal felső sarkába (1–0).

A vendégek ezt követően sem csüggedtek: előbb Vukmir lövését kellett fognia Rézsónak, majd Kantáét kellett bravúrral kitornáznia a jobb alsó sarok elől. A kipattanót ugyan Tischler belőtte, de lesről, így a játékvezető nem adta meg a találatot. A félidő vége előtt Szekeres bólintott a hazai kapu fölé, így egygólos hazai vezetésnél vonultak a szünetre a csapatok.

A szünetben a vendégek mestere, Garami József cserélt, ami gyorsan meg is hozta gyümölcsét, hiszen már az 51. percben egyenlített az MTK: Szabó Ádám lövése után a labda az egyik védőről pattant Tischler elé, aki 8 méterről a kifutó Rézsó kapust átemelve vette be a kaput (1–1).

Az egyenlítést követően a hazaiak is nekibátorodtak, előbb Ngalle, majd Remili lövését kellett védenie Szatmárinak, Balogh fejese pedig csak kevéssel kerülte el a kaput. A 67. percben aztán Sütő rántotta le a tizenhatoson belül Baloghot, amiért a játékvezető büntetőt ítélt, a vétkest pedig kiállította. Az ítélet-végrehajtó Remili volt, aki a tizenegyest a kapu bal alsó sarkába lőtte (2–1).

Ez már sok volt a fiatal vendégcsapatnak, amely nem tudott újítani, inkább a sárga lapok begyűjtésében volt „eredményes″ (bő tíz perc alatt hármat is kaptak a kék-fehérek), helyzetekben nem. Az megint a hazaiak előtt adódott, de Remili hosszan vette át a labdát Ngalle indítása után, így végül kiszorított szögből Szatmári kapust találta el 5 méterről.

A hosszabbításban Pisanjuk lövését védte még a kék-fehérek kapusa, így aztán nem változott az eredmény: az újonc gárda megszerezte második győzelmét, azonban így is maradt a 15. helyen.

xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,nbi,2010/11,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd
Legfrissebb hírek

Fucsovics mérkőzése a második játszmában félbeszakadt 's-Hertogenboschban

Tenisz
6 perce

Ogonovszky Eszter hazatér, és a Vasasnál folytatja

Kézilabda
6 perce

Felkészülési mérkőzés: Magyarország–Kazahsztán

Magyar válogatott
51 perce

Haaland és Mbappé versenyez majd a vb-gólkirályi címért vagy más is beleszólhat?

Foci vb 2026
52 perce

Öttusa: aranyak és arányok az UTE utánpótlásában

Utánpótlássport
1 órája

Távozik az ETO FC sportigazgatója is – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

„A Méridánál nem ismertem senkit, se edzőt, se játékost, de aztán leesett, hogy ők sem ismerik egymást”

Légiósok
1 órája

Vb 2026: Jayden Nelson bekerült a kanadai keretbe

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik