
A sereghajtó, a forduló előtt még győzelem nélkül álló Haladás kispadján ezen a meccsen debütált Aczél Zoltán, aki korábban a siófokiak edzője is volt. Az újonc vendégek amúgy a várakozásoknál jobban szerepelnek, legyőzték például idegenben a Fradit és odahaza négy gólt szereztek a Debrecen, idegenben pedig a Szolnok ellen.
SZAVAZÁS
Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NB I 2010–2011-es kiírását?
KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!
Legutóbb azonban hazai pályán ők is beleszaladtak egy négyesbe a ZTE ellen, így biztosra most sem mehettek. Pláne, hogy hazai pályán a szombathelyiek eddig csak egy meccsüket vesztették el, a többin döntetlenre végeztek.
Ettől függetlenül a vendégek kezdték jobban a találkozót, hiszen az első tíz percben Sowunmi kétszer is helyzetbe került. Aztán a hazaiak is megrázták magukat: előbb Oross ollózott a kapu mellé, majd Tóth fejelt fölé. Kenesei lövéseinél pedig már Molnár kapusnak is közbe kellett avatkoznia.
A 33. percben aztán egy beívelés után Fehér kezére pattant a labda a tizenhatoson belül, amiért Solymosi Péter játékvezető büntetőt ítélt, amelyet aztán Kenesei Krisztián kíméletlenül bombázott a kapu jobb oldalába (1–0). Ezután kissé leült a találkozó, így a szünetig már nem változott az eredmény.
A második félidő aztán úgy kezdődött, ahogyan az első is: Sowunmi helyzettel, majd kisvártatva Kenesei mellé, Sipos pedig fölé lőtt. Aztán a 63. perctől már nemcsak gól, hanem létszámhátrányban is voltak a vendégek, miután Kecskés megkapta a második sárga lapját.
Ettől függetlenül hajszál híján egyenlítettek a vendégek: a 69. percben László szöglete után Graszl fejelt a felső lécre. Hat perc múlva azonban már eldőlni látszott a meccs, mert Fodrek passza után Tóth Péter tört be balról a tizenhatoson belülre, s éles szögből, 13 méterről a kapu bal alsó sarkába lőtt (2–0).
Ráadásul, ha egy üzlet egyszer beindul: négy perccel később Schimmer jobb oldali beadása szállt el mindenki fölött, s így a hosszú oldalon érkező Nagy Gábor három méterről lőtt a kapu jobb alsó sarkába (3–0). A rendes játékidő utolsó percében pedig ugyancsak Nagy Gábor lőtt 13 méterről egy kapu előtti kavarodás után a jobb alsóba (4–0).
A siófokiak a Zalaegerszeg után tehát a Haladástól is kaptak egy négyest, s bár a hazaiak kispadján Aczél Zoltán győzelemmel debütált, a csapat nem mozdult el az utolsó helyről, miután a rivális Szolnok is győzött.
| 11. FORDULÓ |
| Haladás–BFC Siófok 4–0 (Kenesei K. 34. – 11-esből, Tóth P. 75., Nagy G. 78., 90.) |
xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,nbi,2010/11,,f&xml| nso_dms_cikkbe nso_dms_cikkbe mceBlockPasteEnd |







