Bp. Honvéd: Reális a döntetlen a nagyszerű Kaposvár ellen - Morales

2010.10.24. 13:28
Címkék
A Budapest Honvéd vezetőedzője, Massimo Morales a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, bár volt esélyük a Kaposvár elleni szombati mérkőzésen a győzelem megszerzésére, reálisnak tartja a nagyon jó Somogy megyei csapat elleni döntetlent.
„Elégedett vagyok az egy ponttal, hiszen a Kaposvár nagyon jó együttes, roppant nehéz ellenük pontot szerezni. A csapat betartotta az utasításaimat, jól játszottunk a mai mérkőzésen. A második félidőben megvolt az esélyünk rá, hogy megszerezzük a győzelmet, azonban úgy gondolom, a döntetlen igazságos eredmény” – nyilatkozta Morales.
Legfrissebb hírek

Újabb játékost jelentett be a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
27 perce

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
46 perce

Araújo Liverpoolban, Maldini Cagliariban – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Vége a szabadságnak, Mbappé és Cucurella is befutott a Real Madridhoz

Spanyol labdarúgás
1 órája

Takács Boglárka a „szelek szárnyán” először 11 másodpercen belül

Atlétika
1 órája

Ökölvívás: tizenegy magyar indul az U19-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
1 órája

Férfi röplabda Közép-európai Liga: két magyar csapat indul a regionális sorozat következő idényében

Röplabda
1 órája

Úszó Eb: majdnem hibátlan magyar mérleg az első délelőttön

Úszás
1 órája