Xaviékkal nyert vb-t a Honvéd új szerzeménye

2010.02.12. 01:06
Címkék
Nem sűrűn fordul elő, hogy a magyar labdarúgó-bajnokságba olyan játékos igazol, akinek a dicsőséglistáján megtalálható az U20-as világbajnoki cím. A Bp. Honvéd által szerződtetett Pablo Coira Lojo mindenesetre ilyen futballista, az persze más kérdés, hogy a fiatalok között 1999-ben többek között Xavi és Iker Casillas csapattársaként a csúcsra érő jobb oldali védő mekkora erősítést jelent a kispestieknek.

 

Pablo Coira a legnagyobb sikerét a spanyol válogatott mezében érte el (Fotó: Reuters)
Pablo Coira a legnagyobb sikerét a spanyol válogatott mezében érte el (Fotó: Reuters)

A mindenkori spanyol utánpótlás-válogatottakba már bekerülni is nagy teljesítmény, így az a minimum, ami elmondható Pablo Coiráról, hogy ígéretesen indult a pályafutása.

A 30 éves játékos ugyanis az 1999-es, Nigériában megrendezett U20-as világbajnokságon az aranyérmes spanyol csapat valamennyi mérkőzésén kezdőként lépett pályára, és csak a Ghána elleni negyeddöntőn cserélték le, akkor is a 106. percben.

Abban a csapatban többek között olyan labdarúgók játszottak, mint Xavi, Gabri, Carlos Marchena, Francisco Yeste vagy a 17 évesen két találkozót is végigvédő Iker Casillas.

Az említett úriemberek valamivel többre vitték, mint Coira, bár a Honvéd friss szerzeménye is lehúzott a vb után négy évet a spanyol élvonalban. Igaz, a Celta Vigóban nem sok játéklehetőséget kapott, ebből a szempontból a 2001–2002-es idény jelentette számára a csúcsot, amikor 18 bajnokin jutott szóhoz.

Vigóból 2003-ban az Alavéshez igazolt, ahol utolsó szezonjában egy mérkőzésen sem játszott, közben pedig kölcsönben eltöltött egy évet a Recreativóban is.

Az Alavésből az Arisz Szalonikibe vezetett az útja, majd a görögországi kitérő után visszatért hazájába, és a harmadik ligás Castelldefels játékosa lett. Innen az Espanyol B negyedosztályú csapatába igazolt, amellyel tavaly bajnok lett.

A Honvéddal idén szinte biztos, hogy nem ünnepelhet bajnoki aranyat, bár a kispesti szurkolók valószínűleg akkor is elégedettek lennének vele, ha megmutatná, hogy miért is volt annak idején alapember a spanyol fiatalok vb-győztes csapatában.

Legfrissebb hírek

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
6 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
28 perce

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
38 perce

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
1 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
2 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
2 órája