Soproni Liga: Ez a „buta vereség” kategóriájába tartozik - Mészöly Géza

2009.11.21. 19:56
Címkék
A labdarúgó Soproni Liga 15. fordulójában a nyolcadik Vasas a második helyen álló Újpestet fogadta, és végül a vendégek 2–1-re győzni tudtak. Mészöly Géza, a Vasas vezetőedzője szerint a lila-fehérek csupán jobb helyzetkihasználásuknak köszönhetik a mérkőzést.
MESTERMÉRLEG
William McStay: – Nagy győzelem volt ez az Újpestnek, mert mindkét csapat támadó felfogásban játszott. Jó félszezonon vagyunk túl, amelynek sikerességéhez nagyon kellett a mai győzelmünk. Még állunk a kupában is, a jövő héten fontos visszavágó következik a Videoton ellen, és ha sikerrel vesszük az akadályt, akkor tavasszal is több nagy célért küzdhetünk.
Mészöly Géza: – Stabilabb volt a csapatom, mint az elmúlt mérkőzéseken, ám a nagy akarás és a küzdelem dacára a buta vereség kategóriába sorolom a mai kudarcunkat. Az Újpest kevés lehetőségével jól sáfárkodott, míg mi nagy helyzeteket hibáztunk.

 A mérkőzésről itt olvashatja tudósításunkat.

Legfrissebb hírek

Littler fantasztikus játékkal ejtette ki Rockot a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
51 perce

Caligula lova – S. Tóth János publicisztikája

Foci vb 2026
2 órája

Dárdai Pál az első négybe várja az Újpestet; Golomán György nem rossz szájízzel jött el a spanyol bajnokságból

E-újság
2 órája

Sziasztok! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Pénteki sportműsor: Nyíregyháza–Újpest meccsel rajt az NB I-ben

Minden más foci
2 órája

Gert Remmel: Ez a teljesítmény messze nem volt tökéletes, nehéz meccs vár ránk idegenben

Európa-konferencialiga
2 órája

Borbély Balázs: Összességében teljesen rendben volt ez a meccs

Európa-liga
2 órája

Kovácsik Ádám: El kell menni Görögországba, és nyerni kell

Európa-konferencialiga
2 órája