Diósgyőr: Oláh, Bori, Bajzát, Dudu és Vinicius is a klub kívánságlistáján

2009.11.29. 14:54
Címkék
A labdarúgó Soproni Ligában szereplő Diósgyőri VTK elnöke, Nagy Béla a klub hivatalos honlapján feltett kérdésekre válaszolt, amelyből kiderült, hogy többek között Oláh Lóránt, Bori Gábor, Bajzát Péter, Dudu és Vinicius neve is szerepel a csapat kívánságlistáján.

Az elnök Bajzátnál megjegyezte, hogy a Ferencvárossal hírbe hozott támadó szívesen csatlakozna a csapathoz, ám fizetése valószínűleg elég magas lenne. Az elnök ugyanakkor cáfolta, hogy Igor Bogdanovics, Kerekes Zsombor vagy akár Verpecz István szerződtetése napirenden lenne, mint ahogy egyelőre Köteles László hazacsábítása sem tűnik reális célnak a téli átigazolási szezonban.

Az említetteken kívül szinte biztosra vehető a gyirmóti Burányi Tamás érkezése, és a klub korábbi játékosa, Sadjo is visszatérhet.

Az említetteken kívül szinte biztosra vehető a gyirmóti Burányi Tamás érkezése, és a klub korábbi játékosa, Sadjo is visszatérhet.

Legfrissebb hírek

„Aprópénzért” lett a Barcelona játékosa Karim Adeyemi

Spanyol labdarúgás
13 perce

Strandröplabda Eb: olimpiai bronzérmessel is egy csoportban a magyar páros

Röplabda
16 perce

Huszonkét európai elitcsapat nemzetközi felkészülési mérkőzései 2026 nyarán

Minden más foci
43 perce

Vb 2026: pályázaton keres ideiglenes szövetségi kapitányt a dél-koreai szövetség

Foci vb 2026
43 perce

F1, Magyar Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
49 perce

Julian Jenner: A Ferencváros remekül futballozott

Európa-liga
50 perce

Harmincegy évvel ezelőtt sikerült meglepnie a Fradinak a Realt – videó!

Labdarúgó NB I
1 órája

Világok harca: a Bartali–Coppi rivalizálás

Képes Sport
1 órája