Ferencváros: a rendőrök felállhattak volna a pálya körül - Short

2009.10.31. 19:40
Címkék
A Ferencváros újonnan kinevezett edzője, Craig Short szerint a megfélemlített játékosoknak nem könnyű játszani, ám szerinte ha a rendőrök felálltak volna a pálya körül, a találkozót folytatni lehetett volna.

„Nagy volt a nyomás a szurkolók részéről, de az eredménytelen játék miatt megértem ezt a
nyomást. Az edzésen nyújtott teljesítmény egy dolog, a pályán ugyanazt nyújtani a legnagyobb klubok sajátja” – kezdte nyilatkozatát Craig Short.

„Csalódott voltam amiatt, hogy lefújták a találkozót, mert még 25 perc hátra volt, éppen szereztünk egy gólt, és akár folytathattuk volna, s további találatokat érhettünk volna el” – tette hozzá a Ferencváros megbízott trénere.

„Megfélemlítve nem lehet jól játszani. Ha az utcán történik ez, akkor még érthetőbb, de saját pályánkon saját szurkolóink részéről ez nem volt várható” – folytatta. „25 perc nagy idő, a rendőrök felállhattak volna a pálya körül, és akkor lehetett volna folytatni a találkozót. Szükségünk van a szurkolókra, de lehet, hogy bezárják a stadiont” – fejezte be végül a tréner.

Találkozóról szóló cikkünk ide kattintva érhető el!

Legfrissebb hírek

Efraín Juárez a győri közönség miatt sem veszi félvállról a visszavágót

Európa-konferencialiga
5 perce

Piastri, Bearman és Colapinto sem ül autóba a Magyar Nagydíj kezdetén

F1
19 perce

Autósport: díjat alapított Dávid Sándor emlékére az MNASZ

Egyéb autó-motor
31 perce

Osváth Attila: A Twente ellen nehéz dolgunk lesz – videó

Európa-liga
38 perce

Gazsó Péter: A fordulópont a németek elleni negyeddöntő volt

Kézilabda
1 órája

A Sydney után a Füchse Berlinnel, a Burgannal és az Al-Ahlival játszhat a Veszprém a férfi kézilabda-klubvilágbajnokságon

Kézilabda
1 órája

Tuboly Máté meglátogatta a felvidéki tejfalusi focitábort

Magyar válogatott
1 órája

Az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke megerősítette: tárgyalnak Guardiolával

Olasz labdarúgás
1 órája