Nyíregyháza: uniós támogatással fejlesztik a stadiont

MTI MTIMTI MTI
2009.08.11. 13:30
Címkék
Az Európai Unió támogatásával nemzetközi sportesemények rendezésére teszik alkalmassá a nyíregyházi Városi Stadiont – a létesítmény 260 millió forint összegű fejlesztéséről kedden írták alá a szerződést Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelyén.

Bartha László, a stadion vagyonkezelését ellátó Nyírsuli Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: Brüsszel pályázat alapján 125 millió forint összegű támogatással segíti az átépítést. A tulajdonos nyíregyházi önkormányzat 132.5, míg a Kft. 2.5 millió forint saját forrással járul a fejlesztéshez.

A cégvezető tájékoztatása szerint a december 31-ig megvalósuló projekt keretében korszerűsítik az atlétikai pályát – többek között újabb távolugróhelyet alakítanak ki, célfotó-berendezést építenek be, továbbá sportági eszközöket, felszereléseket vásárolnak. A megújult létesítmény 2010-ben a veterán atlétikai Európa-bajnokság helyszíne lesz.

Bartha László megjegyezte: a korszerű világítással már felszerelt stadionban  folynak az előkészületek a térfigyelő rendszer kiépítésére, amelyet saját beruházásban valósítanának meg. Így január elsejétől a nemzetközi (FIFA) vagy az európai (UEFA) futballszövetség égisze alá tartozó labdarúgó-mérkőzéseket is játszhatnának a nyíregyházi Városi Stadionban.

 

Legfrissebb hírek

Sindarov fölényesen vezet félidőben a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén

Egyéb egyéni
27 perce

Cselgáncs Eb: tizennégy fős lesz a magyar válogatott Tbilisziben

Egyéb egyéni
48 perce

Érdemes túrázáskor túrabotot használni?

Csupasport
52 perce

Heti program: BL-, El- és Kl-negyeddöntők, NB I, elitligák

Minden más foci
1 órája

„A felső fogsora az konkrétan gatya” – hordágyon vitték el a Sopron kosárlabdázóját

Kosárlabda
1 órája

Udvardy huszonegy, Marozsán négy helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
1 órája

Baráth Péter góllal és gólpasszal vitte a prímet légiósaink közül

Légiósok
1 órája

Ötvenöt évesen visszatér a pályára a BL-győztes finn sztárfocista

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik