Szombathely: három élvonalbeli csapat a hétvégi, 1. Király-kupán

Vágólapra másolva!
2007.07.11. 12:25
Címkék
Király Gábornak, a válogatott és az angol Burnley kapusának kérésére 1. Király-kupa néven rendezik meg a hét végén a hagyományos szombathelyi tornát, amelyen az Újpest, a Vasas, a Kaposvári Rákóczi és az NB II Nyugati csoportjában ezüstérmet szerző Haladás méri össze tudását a több mint egy méter magas vándorserlegért.
A torna díszvendége Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa lesz.A rövidített játékidejű, pénzdíjas eseményen az első helyezett csapat 300, a második 200, a harmadik pedig 100 ezer forintot kap.A belépők ára 800 forint, a 14 éven aluliak és a 60 évnél idősebbek ingyen léphetnek be.A szombaton megrendezett első elődöntőben a házigazda zöld-fehér csapat ellenfele a nyáron remekül erősítő Újpest lesz, míg a Kaposvár a Vasas ellen próbálja meg kiharcolni a döntőbeli szereplést.A finálét és a bronzmérkőzést másnap, vasárnap rendezik.

A TORNA PROGRAMJA:

ELŐDÖNTŐK ( július 14.):
Újpest–Haladás 14.00 óra
Kaposvár–Vasas 15.30

A 3. HELYÉRT:
Az elődöntő két vesztese 17.00

DÖNTŐ:
Az elődöntő két nyertese 18.30

A TORNA PROGRAMJA:

ELŐDÖNTŐK ( július 14.):
Újpest–Haladás 14.00 óra
Kaposvár–Vasas 15.30

A 3. HELYÉRT:
Az elődöntő két vesztese 17.00

DÖNTŐ:
Az elődöntő két nyertese 18.30
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Örményországban lép pályára a magyar válogatott

Minden más foci
12 perce

Győzzünk, hogy ne kelljen számolgatni!; Nadir Benbuali: A Győr a legjobb magyar csapat

E-újság
30 perce

Megszakadt a Zalgiris Kaunas jó sorozata, simán nyert az Olympiakosz a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
46 perce

Zverev a sima vereséget elkerülte, de így is Sinner nyerte kettejük csatáját az ATP-világbajnokságon

Tenisz
1 órája

Szétlövéses sikerrel mutatkozott be Ted Dent a Volán kispadján

Jégkorong
1 órája

Az FTC 41 gólos meccsen szerezte meg harmadik győzelmét a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
1 órája

Európai kézilabdaligák: Albek Anna hét gólt lőtt

Kézilabda
1 órája

Ezüst, piros, fekete – bemutatót tartott az Audi F1-es csapata

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik