Sydney Crosby újabb öt évvel meghosszabbította szerződését

Vágólapra másolva!
2007.07.10. 16:24
Címkék
Meghosszabbította szerződését a Pittsburgh Penguins jégkorongcsapatával Sydney Crosby. A fiatal klasszis így 2013 nyaráig az NHL-ben szereplő együttesnél marad, ezért 45 millió dollárt kap.

A fiatal klasszist – aki csak a jövő hónapban ünnepli huszadik születésnapját – még 2005-ben választotta ki a játékosbörzén a Penguins, és már akkor lehetett sejteni, hogy hatalmas karrier előtt áll.

A szakembereknek nem is kellett csalódniuk, hiszen az előző két szezonban remek játékot nyújtott Crosby, nem véletlenül választották a bajnokság legértékesebb játékosának, MVP-jének. Wayne Gretzky óta nem nyerte el ilyen fiatalon senki ezt az elismerést.

Érthető, hogy a Penguins minél hosszabb ideig szeretné soraiban tudni a kiválóságot, ezért szerződés-hosszabbítást ajánlott neki. Crosby ezt elfogadta, és 2008-ig szóló szerződését 2013-ig hosszabbította meg.

Crosby lett az NHL történetének legfiatalabb csapatkapitánya, az előző szezonban 120 pont, 36 gól és 84 gólpassz szerepelt a neve mellett.
Legfrissebb hírek

Gáspár Dávid hazai győzelemmel mutatkozott be a szlovén női kosárlabda-válogatott kispadján

Kosárlabda
16 perce

Tíz érmet vár Kósa Ádám a magyar siketversenyzőktől a tokiói játékokon

Egyéb egyéni
32 perce

Először nyert hazai pályán a ZTE a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
51 perce

Női kézilabda NB I: az Esztergom pontot veszített Vácott, a vártnál szorosabb meccsen nyert a Győr

Kézilabda
54 perce

Férfi kézi BL: Peliszter–Szeged

Kézilabda
1 órája

Férfi kézilabda NB I: a NEKA otthonában is nyert a Tatabánya

Kézilabda
1 órája

Dupla Tízes: már Örményországban bebiztosítja a válogatott a második helyet? 

Magyar válogatott
1 órája

Asztalitenisz: két bronzérem a szombathelyi utánpótlás-nemzetközin

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik