Tornyi Barnabás csak akkor kaphat fizetést, ha sikereket ér el

2007.07.07. 22:38
Címkék
Tornyi Barnabás dolgozott Oroszlányban, majd az Egyesült Államokban, irányított korosztályos válogatottat, megfordult számos csapatnál. Ért el figyelemre méltó sikereket, de volt része kudarcokban is. Most új kalandok, kihívások várnak rá Kazincbarcikán és Egerben.

A szakember az NB II-es Kazincbarcika, és az NB III-ba feljutott Eger szakmai igazgatója, egyben tanácsadója lett. Úgy kaphatott szerepet mindkét városban, hogy a két együttesnek közös tulajdonosa van: egy sikeres vállakozó, Keller József tartja életben a két klubot.

Tornyi Barnabás ugyanolyan feltételekkel vállalta a munkát, mint legutóbb Tatabányán. Amikor átvette a kieső helyen álló tatabányai gárdát, úgy egyezett meg Török József ügyvezetővel, hogy csak akkor kap pénzt, ha bentmarad a csapat. Ezúttal hasonló a helyzet. Akkor jár fizetés és jutalom, ha látszik a munka eredménye.

A vasárnapi Nemzeti Sportból megtudhatja, mi lesz pontosan Tornyi Barnabás feladata az együtteseknél, és miért mondja, hogy olyan lesz a szerepe, mint Predrag Mijatovicsnak a Real Madridnál. Részletesen kiderül, milyen feltételekkel szerződött a szakember a csapatokhoz, és választ kapunk arra a kérdésre is: vajon leül-e bármelyik csapat kispadjára.
Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Rossiért mindenki tűzbe menne!; Gyulay Zsolt: A jeges sportágakra kell a jövőben koncentrálni

E-újság
2 órája

Véget ért az Arrasate-korszak Mallorcán, menesztették a baszk edzőt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 órája

Keddi sportműsor: négy csapat csatlakozik a Bajnokok Ligája nyolcaddöntősei közé

Minden más foci
3 órája

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
3 órája

Sikeres olimpiai szereplés volt? – Karádi Zoltán jegyzete

Téli olimpia 2026
3 órája

Tenisz: Bondár az első fordulóban búcsúzott Austinban

Tenisz
3 órája

Az egyik oldalon argentin dupla, a másikon ukrán gólok – ikszelt egymással az Alavés és a Girona

Spanyol labdarúgás
3 órája

Megszenvedett az Evertonnal, de Carrickkel tovább szárnyal a Manchester United

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik