Éger László: Ejido? Most még egy szót se róla!

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2006.07.30. 18:37
Címkék
A Club Polideportivo Ejido augusztus 27-én a Ciudad Murcia ellen kezdi a másodosztályú bajnokságot. Ez azért érdemel említést, mert a ma még a Debrecent erősítő Éger László augusztusban a spanyol csapat játékosa lehet.

Az egyszerűség kedvéért csak Poli Ejidóként emlegetett klub honlapján már megjelent az információ: a DVSC elöljárói megegyeztek spanyol kollégáikkal. A portálon sokan már kommentálták is a hírt a fórumozok számára fenntartott rovatban

- Valóban szó van róla, hogy a Poliban folytatom, sőt, akiknek meg kellett állapodniuk, azok szóban meg is állapodtak ez ügyben, már csak a szerződés aláírása van hátra. Ha minden jól megy, a hét végéig ezt is pótoljuk, és akkor már én is kijelenthetem, hogy légiós lettem. Addig azonban száz százalékig csak a Debrecenre koncentrálok.

„Most még csak a Loki foglalkoztat – mondta az ötszörös válogatott védő jelezve, hogy számára Szkopje minden szempontból közelebb van, mint Almeíra. – Azzal nem mondok újat, hogy nehéz mérkőzés vár ránk Macedóniában, de képesek vagyunk arra, hogy idegenben vívjuk ki a továbbjutást. Ehhez gólt, vagy inkább gólokat kell rúgnunk, ami csak akkor jöhet össze, ha az elejétől a végéig fegyelmezetten játszunk. Jóval fegyelmezettebben, mint itthon tettük… Az egy eggyel természetesen még nem dőlt el semmi, legalább akkora esélyünk van a sikerre, mint a riválisunknak; ha hazai pályán egy nullára vagy kettő egyre nyertünk volna, akkor is így nyilatkoznék. A lebonyolítás jóvoltából kaptunk még egy sanszot, hogy bizonyítsuk, jobbak vagyunk a Rabotnicskinél, remélem, élünk is lehetőséggel.”

Ha igen, a következő (azaz utolsó) selejtezőkörben következhet, ugyebár, a Lille – vetjük fel ekkor, ám Éger László hű önmagához: „Csak semmi Lille, és persze semmi Ejido. Szerda estig kizárólag két csapatról beszélhetünk, a Debrecenről és a Szkopjéról.”

A teljes cikk a Nemzeti Sport hétfői számában olvasható.
Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: Péniéknek nem okozott gondot a selejtező összetettben, csapatban a tizedikek

Egyéb egyéni
7 perce

Népsport: revansot vettünk a 2:6-ért

Népsport
12 perce

Megterhelő két meccsre számít a futsalválogatott szövetségi kapitánya

Magyar válogatott
28 perce

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: Major és Fábián is hajszállal maradt le a női légpisztoly döntőjéről

Egyéb egyéni
1 órája

Éremért harcolnának a körmendi kosarasok

Kosárlabda
1 órája

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
1 órája

Jégkorong: Majoross Gergely szerint olyan intenzitás kell, amelyet az A-csoportos szint megkövetel

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik