Pajkos János lett a Győr edzője

Vágólapra másolva!
2006.07.11. 16:46
Címkék
Hamar megtalálták a menesztett Csank János utódját Győrben: a vezetőség úgy döntött, hogy a következő szezonban Pajkos János irányítja a zöld-fehéreket. Az egykori diósgyőri szakvezetővel három évre szóló szerződést kötött a klub.
Pajkos János (képünkön) lett Csank János utóda
Németh Ferenc
Pajkos János (képünkön) lett Csank János utóda
Pajkos János (képünkön) lett Csank János utóda
Németh Ferenc
Pajkos János (képünkön) lett Csank János utóda

Csank Jánost hétfőn menesztették a Győr kispadjáról, és az egyesület vezetősége keddre ígérte az utód kijelölését.

Nos, a vezetők megtartották ígéretüket, és bemutatták az együttes új edzőjét, Pajkos Jánost.

Az új szakvezető 2009-ig kötelezte el magát a klubhoz.

Pajkos az előző szezonban a Diósgyőr együttesét irányította, de a bajnokság végén a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei klub irányítói úgy döntöttek, hogy váltásra van szükség, és egy fiatal spanyol szakvezetővel egyeztek meg.

Az említett spanyol szakvezető azonban nem vette át a munkát, és a diósgyőriek újra felvették a kapcsolatot Pajkossal, ám a volt vezetőedző ekkor nemet mondott.

Győrben még nem határozták meg a célokat a következő szezonra, ez majd a keret kialakítása után történik meg. Az elvárás az, hogy a saját nevelésű fiatalokból, a tapasztalt játékosokból és a tervezett új igazolásokból ütőképes csapatot kovácsoljon.
Legfrissebb hírek

Lamine Yamal gólja is jelölt a Puskás-díjra

Egyéb egyéni
3 perce

Kazincbarcikán győztek a Fino röplabdázói a Challenge-kupában

Röplabda
12 perce

A Szolnok kikapott hazai környezetben a Barcelonától, a BVSC győzött Montenegróban a férfi vízilabda Eurokupában

Vízilabda
29 perce

Vb 2026: nem bírt egymással az Arab Emírségek és Irak a selejtezős párharc első meccsén

Foci vb 2026
37 perce

Varga Barnabás fejes góljával szereztük meg a vezetést az örmények ellen – videó

Magyar válogatott
50 perce

Férfi kosárlabda: tizenöt fős keretet hirdetett Gasper Okorn kapitány a vb-selejtezőkre

Kosárlabda
1 órája

Török bundabotrány: több mint száz futballistát tiltottak el ideiglenesen az első és másodosztályból

Minden más foci
1 órája

Magyar aranyérmek és részvételi rekord a répcelaki szkander vk-n

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik