Szentes Lázár távozott a ZTE-től

KRASZ EMILKRASZ EMIL
2006.05.08. 21:27
Címkék
A zalaegerszegi futballcsapatot működtető zrt. Igazgatótanácsa mai ülésén úgy döntött: azonnal hatállyal felmenti a munkavégzés alól az első csapat vezetőedzőjét, Szentes Lázárt és segítőjét, Kiss Lászlót. Szentes utódjának nevét minden bizonnyal holnap hozzák nyilvánosságra.
A ZTE vezetősége a szezon előtt a hatodik hely megszerzését tűzte ki célul a csapat elé, ám a vártnál gyengébb őszi szereplést követően megváltak Dajka László vezetőedzőtől. A vezetőség a téli holtszezonban a sereghajtó Pápától menesztett Szentes Lázárt bízta meg a csapat szakmai munkájának irányításával.
Az idei szezonban két csapattól búcsúzott időnek előtte Szentes
Czeglédi Zsolt
Az idei szezonban két csapattól búcsúzott időnek előtte Szentes
Az idei szezonban két csapattól búcsúzott időnek előtte Szentes
Czeglédi Zsolt
Az idei szezonban két csapattól búcsúzott időnek előtte Szentes
A télen a magyar erőviszonyokat figyelembe véve alaposan megerősített – legalábbis nevekben mindenképpen -, egyébként is erős játékosállománnyal rendelkező ZTE azonban nem tudott megújulni, folytatta őszi gyenge szereplését a tavasszal is, sőt, az utóbbi időben két méretes vereségbe is beleszaladt.

Négy fordulóval a bajnokság vége előtt 27 pontot szerezve jelenleg a 13. helyen állnak, előnyük a most kieső helyen álló Vasas előtt mindösszesen hat pont.

A ZTE legutóbb március negyedikén nyert a bajnokságban, akkor Tatabányán győztek 1-0-ra. Előtte még a tavaszi nyitányon megverték a címvédő Debrecent hazai pályán, azóta viszont több kellemetlen meglepetés is érte őket.

A bajnokságban három döntetlen jött zsinórban, majd a pápai vereség.

Onnantól kezdve nem volt megállás: hazai pályán előbb döntetlen a Fehérvárral, majd vereség a Kaposvártól, ugyancsak pályaválasztóként. Később a Győrrel sem bírtak otthonukban, miközben a Hungária körúton hat, a Megyeri úton öt gólt kaptak az MTK-tól, illetve az Újpesttől.

Szentes Lázárt 2004 őszén a Debrecenből küldték el, a csapat már Supka Attila irányításával nyerte meg a bajnokságot.

A 2005-2006-s idényt a pápai kispadon kezdte, de a csapatot nyeretlenül adta át utódjának.

Így a szezonban most a második csapattól kénytelen idő előtt távozni, bár szerződése hivatalosan meghatározatlan időre köttetett. Legalábbis szerződtetésekor erről így nyilatkoztak a Szentes mellett voksukat letevő zalaegerszegi klubvezetők.

Az új vezetőedző maga dönt stábjának összetételéről.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

A City és a Chelsea „kezén” több mint 1.7 milliárd euró folyt át, de a Liverpool zárt a legnagyobb mínuszban nyáron

Angol labdarúgás
6 perce

Női röplabda Eb: a szerbek az elődöntőben

Röplabda
13 perce

Vuelta: nagyszerű előkészítés után újabb Brennan-diadal

Kerékpár
26 perce

Lamine Yamal: Mindig sokat beszélnek mindenről, ami velem történik, de nagyon boldog vagyok

Spanyol labdarúgás
27 perce

Elhunyt az Eb-ezüstérmes birkózó, Rusznyák József

Birkózás
38 perce

Aranylabdástól korábbi Premier League-sztárokig: nyolc ingyen igazolható játékos, aki még csapatot keres

Angol labdarúgás
48 perce

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája

Kajak-kenu: Csikós, Varga és Fejes nyerte meg a kieséses viadalt Szolnokon

Kajak-kenu
1 órája