BLSZ: Kiss László lehet az elnök

Vágólapra másolva!
2006.04.21. 14:08
Címkék
A korábbi válogatott csatár, Kiss László lehet a Budapesti Labdarúgó-szövetség új elnöke, ha a hétfői küldöttközgyűlés bizalmat szavaz az 1982-es világbajnokságon is szerepelt sportembernek. Az ország legnagyobb megyei sportszervezeténél az után kerül sor elnökválasztásra, hogy immár közel egy esztendeje nincs vezetője a szövetségnek, mert eddig egyetlen jelölt sem kapta meg a szabályok szerint szükséges kétharmados többséget.
Kovács Attila és Fa Sándor
Czagány Balázs
Kovács Attila és Fa Sándor
Kovács Attila és Fa Sándor
Czagány Balázs
Kovács Attila és Fa Sándor
Hónapokon át két jelölt harcolt egymással eredménytelenül: a szabálytalanságok miatt felfüggesztett korábbi elnök, Fa Sándor, valamint Bánfi János, korábbi válogatott futballista.

A megannyi szavazási forduló sem hozott azonban döntést: amikor egyáltalán megvolt a szavazóképességhez szükséges létszám, akkor sem érte el senki a kétharmadot.

Nos, az MLSZ új elnöksége megelégelte ezt a helyzetet, és új választást írt ki, amelyre új jelöléseket is elfogadtak. A régi jelöltek közül Bánfi János nem indult újra, hogy utat nyisson a megegyezésnek.

Újra jelöltette viszont magát Fa Sándor annak ellenére, hogy többszörösen bebizonyosodott, nem képes megszerezni a kétharmados többséget.

A megoldást Kiss László személye jelentheti, hiszen a volt válogatott játékos elfogadottsága általánosnak mondható.

Különösen jó kapcsolatot ápol az egyesületek többségével, minthogy évekig ő volt az MLSZ fővárosi képzési instruktora.

Személye integrálhatja a szavazókat, akik jelen állás szerint egy harmadik jelöltre, Kovács Attilára is leadhatják a voksukat, bár sokan úgy vélik, hogy a volt MLSZ-elnök csekély támogatottsága miatt végül visszalép a megméretéstől.
Legfrissebb hírek

Ötvös és Mocsi visszakerült az írek elleni meccskeretbe, Bárány nem

Magyar válogatott
6 órája

Marco Rossi: A rájátszásba jutás a célunk, de nem szabad ráfeszülni a meccsre; Heimir Hallgrímsson: Tetszik, hogy a saját kezünkben a sorsunk

E-újság
7 órája

Vasárnapi sportműsor: sorsdöntő vb-selejtezőt játszik a magyar válogatott az írekkel

Minden más foci
7 órája

Nincs alibi – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Jókor légy jobb! – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Littler háromleges hátrányból múlta felül Rockot a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
8 órája

A görögök nagy szívességet tettek a dánoknak, akik azonban nem bírtak a fehéroroszokkal

Foci vb 2026
8 órája

Vb-selejtező: megverték a svédeket, szinte biztosan kijutnak a svájciak

Foci vb 2026
8 órája
Ezek is érdekelhetik