Dzsigoló a strandon

Ez az ember már sosem változik meg?! A szeme villámokat szórt, miután majdnem a túlsó oldalvonalig lökte az ellenfél időt húzó játékosát, a nézőben pedig felsejlenek a vele kapcsolatos emlékek. A leedsi, a manchesteri vagy a francia válogatottban elért gólok, no meg persze a balhék. Pályafutása elején, ugyanitt, Marseille-ben már egy Torpedo Moszkva elleni barátságos meccsen képes volt magáról a mezt letépve őrjöngeni, majd később Nimes-ben gond nélkül a bíró fejéhez vágta a labdát, amikor egy ítélet nem tetszett neki, az emiatt kapott eltiltását pedig azzal fejelte meg, hogy komplett idiótának nevezte a Francia Labdarúgó-szövetség teljes vezérkarát. És akkor ott van még a híres-híredt kung-fu rúgás, amellyel - már manchesteri korszakában - egy Crystal Palace-szurkolót terített le! Persze, most is vitatkozik egy sort a játékvezetővel, hiszen ő már csak ilyen. A profi pályafutás után stílust váltott

Meccs közben még mindig könynyen begőzöl, de alaposan megváltozott a marseille-i matrózfazonjához képest: a tüsifrizurát egy kiégett rocksztárra emlékeztető hajviselet váltotta fel, de a szakálla már őszül, és mintha a meze alatt is lenne egy kisebb futball-labda - ám azért így is jó "spíler".
Az elegáns futballvezetők korábbi réme ma már edzősködik, de nem ám nagypályás csapatnál! A szurkolók által minden idők legjobb Manchester United-játékosának megválasztott Eric Cantona ugyanis a világbajnoki címvédő francia strandlabdarúgó-válogatott játékos-edzője.

- Eric, mi az oka annak, hogy bár hazai közönség előtt, Marseille-ben rendezték az Európa-bajnokságot, mégis csak a bronzéremről döntő, utolsó mérkőzésen lépett pályára?
- Sajnos, én is érzem már a pályán eltöltött éveket, és önkritikusan be kell látnom, nem vagyok elég friss ahhoz, hogy többet játszhassak - mondta Eric Cantona. - Úgyhogy leginkább már csak olyankor lépek pályára, amikor például egy előző mérkőzésen kiállított játékosunkat helyettesítem. A lényeg nem is ez, hanem az, hogy elértük a célunkat, és a megszerzett harmadik hellyel kijutottunk a jövő évi riói világbajnokságra, amelyen címvédőként indulunk. Különben is: remek fiatal játékosaink vannak, akik most már jobbak nálam, én pedig a csapatért felelős edzőként - gondolom, érthetően - azt akarom, hogy a lehető legjobb csapat szerepeljen.

A tinédzserek sportja lehet a strandfoci

- Egyébként mikor és hogyan kezdett el strandfocizni?
- Ezerkilenszázkilencvenhétben, nem sokkal azután, hogy elbúcsúztam a Manchester Unitedtől és befejeztem aktív pályafutásomat. Először Monte-Carlóban léptem homokra, és talán éppen azért, mert ez a sportág akkor még teljesen új volt, nagyon megtetszett. Aztán bekerültünk a nemzetközi körforgásba, és azóta is - ahol csak lehet - népszerűsítem a strandfocit, noha, ahogy már említettem, manapság már ritkábban játszom, inkább csak edzősködöm.

- Méghozzá eredményesen, hiszen már világ-, illetve Európa-bajnokságot is nyertek. Ezután a mostani kontinensbajnoki bronz, ráadásul hazai közönség előtt, nem csalódás?
- A világbajnoki részvétel kivívásának örülök, de azért nem vagyok maradéktalanul elégedett. És nemcsak azért, mert az elődöntőben kikaptunk a portugáloktól, hanem inkább azért, mert nem játszottunk jól. De most már mindegy! Az Európa-bajnokság már mögöttünk van. Úgyhogy máris elkezdünk készülni a világbajnokságra, hogy jövőre Rióban címvédőhöz méltón szerepeljünk.

- Milyen bázisra építhetnek? Mi kell ahhoz, hogy egy országnak világbajnok csapata legyen? Ez csak egy "bulisport"…
- Az is, de már szervezett tornák is vannak jócskán. Marseille-ben nem csupán a centerpályán folytak a küzdelmek, a mobilstadion melletti öt küzdőtéren - főleg a tinédzserek - egész nap játszottak. A titok pedig ebben rejlik: játszanak!

A filozófia változatlan: "Ne másolj le senkit!"

- Mi a legnagyobb különbség a strand- és a nagypályás futball között?
- Szinte minden! Valójában az összes hasonlóság abban merül ki, hogy itt is a lábunkkal rúgjuk a labdát. De cipőnk már nincs, mezítláb játszunk, és más a pálya, valamint a kapuk mérete, más a szabály és a játék technikája is.

- Más a játékhoz való hozzállása, vagy az edzői filozófiája is?
- Nem, ugyanaz, mint ami játékoskoromban is volt, azaz "Ne másolj le senkit!" Mert az ugyan igaz, hogy főleg a kezdetekkor sok mindent igyekeztünk ellesni például a braziloktól, ám az, hogy befolyással voltak ránk, nem jelenti, hogy le akarnánk másolni őket. Mi, franciák a saját játékunkat játsszuk, ezért - jóllehet nyitott szemmel járunk - még mások edzésgyakorlatait sem utánozzuk, megpróbáljuk a saját gyakorlatainkkal fejleszteni a játékunkat. Ezt úgy is megfogalmazhatnám: elég erős személyiségnek kell lennünk ahhoz, hogy szabadok legyünk!

- Amit mond, arról a visszavonulása jut eszembe. Akkor sem hallgatott senkire, amikor sokak szerint túl fiatalon, harmincegy évesen visszavonult a profiskodástól. Nem lett világbajnok, és 1999-ben pedig a Manchester United is ön nélkül ért fel a csúcsra a Bayern elleni BL-döntőben. Nincs hiányérzete?
- Nincs! Nem bánok semmit sem. A futballban sok mindent elértem, de persze nem mindent. Az azonban csak nagyon keveseknek, sőt, szinte senkinek sem sikerül. Igaz, azért élünk, hogy az álmainkat megvalósítsuk, de van, hogy ez nem megy… A legfontosabb azonban, hogy tégy meg mindent a céljaidért, én pedig úgy érzem, mindent megtettem.

- Akkor mondhatjuk, hogy boldog ember?
- Hát persze, hiszen egy dzsigoló vagyok... - mondja halvány mosolylyal, majd elgondolkodik és már komolyan mondja: - Boldog vagyok.