Roy Keane és Medina játékvezető közellenséggé vált

HARANGI LÁSZLÓHARANGI LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2005.08.10. 11:58
Címkék
"Én most ideges leszek." "Miért?" "Ha nyerünk, azért, ha nem nyerünk, akkor meg azért" Imígyen tanácskozott két debreceni szurkoló a Kossuth téren tegnap este, bő tíz perccel a mérkőzés kezdete előtt, amikorra az este nyolc óra óta gyülekező tömeg körülbelül háromezer fősre bővült. A placc tehát tele volt ideges emberekkel, de ezen - lévén szó futballmeccsről, nem pedig a Hattyúk tava debreceni díszbemutatójáról - kevesen lepődtek meg ezen az estén a cívisváros polgárai közül. A csoportos szurkolást előnyben részesítő helyiek egy harminc négyzetméteres óriáskivetítőn izgulhatták végig a meccset.
Volt, akinek jutott szék, másoknak nem, utóbbiak az utcakövön ülve figyelték az óriáskivetítőt (a szerző felvételei)
Volt, akinek jutott szék, másoknak nem, utóbbiak az utcakövön ülve figyelték az óriáskivetítőt (a szerző felvételei)
Volt, akinek jutott szék, másoknak nem, utóbbiak az utcakövön ülve figyelték az óriáskivetítőt (a szerző felvételei)
Volt, akinek jutott szék, másoknak nem, utóbbiak az utcakövön ülve figyelték az óriáskivetítőt (a szerző felvételei)
Volt, akinek jutott szék, másoknak nem, utóbbiak az utcakövön ülve figyelték az óriáskivetítőt (a szerző felvételei)
Volt, akinek jutott szék, másoknak nem, utóbbiak az utcakövön ülve figyelték az óriáskivetítőt (a szerző felvételei)

Kellemes, szurkoláshoz ideális idő várta a Debrecen főterére kilátogató Loki-drukkereket. Noha ezúttal ingyen bor nem volt - a legutóbb 500 litert ingyenesen szétosztó vállalkozó a városvezetés tagjaihoz hasonlóan a manchesteri arénában tekintette meg a BL-főtáblára kerülésért játszott mérkőzést -, mindenki gondoskodott a meccsnézéshez szükség italról.

Debrecen főtere csendben várta a mérkőzést, a drukkerek még csak nem is találgattak az összecsapás kimenetelét illetően. A DVSC játékosainak pályára lépésekor azonban megtört a csend, a tömeg üdvrivalgásba kezdett. A kedvet csak az első manchesteri gól törte meg, ám a debreceni játékosok látványos megmozdulásait és eredményes labdafelhozatalait újbóli csoportos kiáltások követték.

A mérkőzés első félidejében énekeltek az emberek, felzendültek a Loki-dallamok. Ekkor a tömeg azt várta, hogy a Debrecen rendezi sorait és tűz alá veszi Edwin Van der Sar kapuját. A szünetben azok, akik nem a sörutánpótlás problémájának megoldásán munkálkodtak, egymás közt elemezték a DVSC játékát. A diskurzus főleg arról szólt, hogy vagy ki kellett volna támadni teljesen, vagy beállni védekezni a döntetlen reményében.

A szurkolók enyhén szólva nem zárták a szívükbe Roy Keane-t, akinek minden belépőjét komoly füttyszó követte. A manchesteri csapatkapitány mellett már a bíróra is kezdtek orrolni amiatt, hogy nem díjazza az ír játékos teljesítményét piros lappal. Ez azonban még csak a kezdet volt. Halmosi Péter 46. percben szerzett gólja után valósággal felrobbant a város főtere. Ünnepelt a több ezer ember. A tömeg csak később eszmélt, de akkor sem akarta elhinni, hogy a spanyol bíró nem adta meg a Loki középpályásának találatát. Mindenki dühös volt, meg is jegyezték maguknak a játékvezető nevét. Ezek után sem Roy Keane-t, sem Luis Medina Cantalejót nem látják szívesen a városban a debreceniek. Sőt, ha errefelé jártasak volnának a wudu "tudományában", mindketten bénultan rogytak volna az Old Trafford füvére.


A lendületesebb magyar játék látványa reményt öntött az óriáskivetítő mögött izguló drukkerek szívébe is. Ekkor még mindenki bízott az egyenlítésben, a gólban. A kedélyeket azonban először a holland gólvágó Van Nistelrooy, majd a portugál csillag Ronaldo lombozta le.

A Manchester United találatai miatt a jókedv megtört, azonban a helyszíni események sem adtak okot az örömre. Épp ellenkezőleg, ugyanis a Kossuth téren kis híján tragédia történt. Egy fiatalember - aki társaival együtt felmászott a Kossuth Lajos-emlékszoborra, ahonnan sokkal jobb volt a kilátás -, több méter magasból lezuhant. Azonnal nagy tömeg sereglett a mozdulatlanul fekvő - feltehetőleg eszméletét vesztett - férfi köré, akit hamarosan a Kenézy Gyula Kórház intenzív osztályára szállítottak. (Az állapotáról szóló írásunkat lásd itt: Egy fiatalember súlyos sérülése Debrecenben, a Kossuth téren)

Mindezek miatt érthető, hogy a tömeg hamar eloszlott, mindenki elindult hazafelé, bár néhányan még tovább mulattak az éjszakában. A debreceniek érzelmei vegyesek, vannak akik bíznak a továbbjutásban, azonban sokan úgy vélik; lőttek a BL-főtáblának, mert ez a Manchester képes egy gólt lőni a visszavágón, akkor pedig már ötöt kellene rúgnia a Debrecennek a Puskás Ferenc-stadionban.

Csodák azonban néha elfordulnak - lásd például a szlovák Petrzalka 5-0-s hazai győzelmét a skót Celtic ellen -, és valami hasonlóban bíznak most a legelvakultabb Loki-szimpatizánsok. Tizenkettedik emberként készülnek az augusztus 24-i visszavágóra, szeretnék a tőlük telhető maximális támogatást megadni a csapatnak.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik