A zöld-fehérek legnagyobb ellenfele most már az idő

2005.07.03. 20:45
Címkék
Túlzás lenne azt állítani, hogy a ferencvárosi közönség csodálat- tal beszélt volna a Honvéd elleni gyakorlómeccs (a csapatok 2-2-re végeztek szombaton az Üllői úton) lefújása után az újjáalakuló Fradiról. A 28-szoros bajnok ugyanis a korábbi évekkel ellentétben az idén aligha igazol sztárjátékosokat (egyelőre ott tartunk, hogy az előző szezonban gyengén szereplő együttes alapemberei is fél lábbal már kint vannak a ferencvárosi öltözőből), ellenben a klubhoz tart többek között a Pécsett sokszor csak a kispadot koptató Horváth Gyula és Erős Gábor, a korábban Sopronban és Újpesten sem marasztalt Grósz Róbert, továbbá a Nyíregyházával az élvonalból kieső Tímár Krisztián is (hol vannak már azok az idők: amikor például Gera Zoltánt vagy Tököli Attilát szerződtette a Fradi). A felsorolt játékosokat egyébként még szombaton szóbeli ajánlattal lepte meg Tepszics Ignác sportigazgató, ám - most tessenek megkapaszkodni - mindannyian egy-két nap gondolkodási időt kértek…

Amikor Horváth Gyula és Grósz Róbert azon morfondírozik, hogy elfogadja-e a legnépszerűbb magyar csapat invitálását, akkor már tényleg beszélhetünk a Ferencváros válságáról. Főként úgy, hogy - és erről tegnap már beszámoltunk - a ligatanács az élvonalbeli klubok közül egyedül a zöld-fehéreket szólította fel hiánypótlásra: ha a Fradinál nem tudják garantálni a következő szezonhoz szükséges anyagi stabilitást, akkor a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége kizárhatja az élvonalból.

Szombaton egyébiránt egy-egyéves szerződést írt alá az Üllői úton Budovinszky Krisztián és a vélhetően második számú kapusnak szánt Kemenes Szabolcs. Ôket követhetik tehát e hét elején a fentebb megnevezett játékosok. Az idő több szempontból is sürget: rendezni kell az anyagiakat, különben a Ferencváros szégyenszemre nem indulhat a bajnokságban, és keddig mindenképpen le kell adni az UEFA-kupa-nevezést is.

Egyelőre azonban se pénz, se csapat nincs az Üllői úton.
A Ferencváros immár tényleg a 24. órába lépett.
Legfrissebb hírek

Kisvárda: hamarosan újra edzésbe állhat Pintér Filip

Labdarúgó NB I
24 perce

Fókuszban a fiatalok: Jurek Gábor a hajrában beállva is bizonyított

Labdarúgó NB I
37 perce

Életmódváltásból ötven kilométeres országos bajnoki cím

Csupasport
1 órája

Női kosár NB I: csaknem hét év után távozik a TFSE vezetőedzője

Kosárlabda
1 órája

Billie Jean King-kupa: párosban is győztünk, „söpréssel” vertük a törököket

Tenisz
1 órája

NS-infó: az olasz klub megvásárolja a magyar U-válogatott középpályás játékjogát

Légiósok
1 órája

Jó hangulatban készül női hokiválogatottunk a hazai vb-re

Jégkorong
1 órája

Sportlövő-vk: Fábián Sára ötödik sportpisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik