Tóth Norbert: még négy év Újpesten

2005.06.30. 23:04
Címkék
Tóth Norbert
Tóth Norbert
Tóth Norbert
Tóth Norbert
Tóth Norbert
Tóth Norbert
Megszületett az Újpest NB I-es labdarúgócsapatának eddigi legnagyobb "igazolása", mégpedig úgy, hogy a keretében nem történt változás: a klub 2009-ig meghosszabbította Tóth Norbert szerződését. A középpályás az előző bajnokságban az első helyen végzett lapunk játékosrangsorában is.

"Jól érzem magam Újpesten, hiszen itt játszottam pályafutásom eddigi legjobb meccseit és sokat köszönhetek ennek a klubnak - nyilatkozta a klub hivatalos honlapján a játékos. - Remélem, a továbbiakban is sikerül stabilizálni a jó formámat és ezzel is hozzájárulni a csapat eredményességéhez, ami azt jelentené, hogy kölcsönösen jól járunk. A megegyezés gyorsan ment, hiszen korrekt ajánlatot kaptam az Újpest FC vezetőitől, s úgy érzem, még négy évig biztos lesz a helyem ennél a klubnál."
Legfrissebb hírek

Billie Jean King-kupa: tét nélküli magyar vereség Grúzia ellen

Tenisz
7 perce

Liverpooli lábnyomok: osztálykülönbség a PSG javára a BL-ben

Bajnokok Ligája
12 perce

Verstappen versenymérnöke a McLarenhez szerződik – hivatalos

F1
46 perce

Asztalitenisz WTT: András Csaba férfi párosban is továbbjutott

Egyéb egyéni
57 perce

Gyász: elhunyt a szegedi labdarúgás meghatározó alakja

Labdarúgó NB I
57 perce

NB III: elefántcsontparti játékossal erősített az Újpest FC II – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Női tenisz: megsérült a világelső Arina Szabalenka

Tenisz
1 órája

Budai barátok otthontalan csapata, a 33 FC

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik