Amikor természetes volt a Fradi-siker

Csuda történet ez, 1965. június 23-án az FTC eddigi egyetlen magyar csapatként nyert európai kupát. A serleg magasba emelése és elhódítása nekünk, magyaroknak csak azon az 1965. június 23-i éjszakán sikerült Torinóban. A győztes gólt akkor is Fenyvesi Máté szerezte. Akkor is, merthogy a kiváló játékos abban az évben csúcsformában volt: gólt fejelt a válogatott címeres dresszében az osztrákoknak, és ő volt a legeredményesebb Fradi-játékos a VVK-sorozatban.

Az ellenfelek csupán Albert Flóriánt üldözték

- Emlékszik egy bizonyos Szanwald szenvedéseire?
- Szanwald, Szanwald… - gondolkodott el Fenyvesi Máté. - Kapus volt, az osztrákoknál védett. Igen, igen most már emlékszem… De miért beszélünk most róla?
- A fejesek miatt. Nézegettem egy fotót a Népsportban, amely azt a pillanatot ábrázolja, ahogyan csukafejessel veszi be Szanwald hálóját a Práterben.
- Jó meccs volt. Még most is előttem van az a gól. Tudja, akkoriban már elég sokszor találtam fejjel az ellenfelek hálójába, de mindezt Albert Flóriánnak köszönhetem. Az ellenfelek védői úgy tisztelték Flórit, annyira féltek tőle, hogy minden egyes támadásunknál - akár a válogatottban, akár a Fradiban - legalább három vagy négy hátvéd csimpaszkodott rá, szinte kilökték őt a kapu elől, máskor pedig beletiporták a földbe. Na, ezt használtam én ki, amíg Flórit cibálták, addig én a mögötte hagyott üres területre beérkezve fejelgettem a gólokat. Így volt ez Bécsben is. Azon a meccsen voltam hetvenedszer válogatott, ennyivel tartoztam magamnak…

- Most, hogy mondja, furcsa belegondolni: akkortól már csak hat válogatott szereplést kapott a sorstól. Miért csak ennyit?
- Az ezerkilencszázhatvanhatos angliai világbajnokság előtt a szakvezetés úgy döntött, hogy én, Tichy Lajossal együtt, csak afféle biztonsági tartalék legyek a keretben. Nem kiszúrni akartak velünk, hanem úgy döntöttek, nekem és Tichy Lajosnak igazi jutalomjáték lesz a hatvannyolcas mexikói olimpia, ott majd játszhatunk mindketten kedvünkre. De milyen az élet, Tichy Lajossal együtt megsérültünk, nem lehettünk ott Mexikóban. Hát ezért lettem "mindössze" hetvenhatszoros válogatott. ---- - Maradjunk a negyven évvel ezelőtti eseményeknél. Nem sok ideje maradt az ünneplésre az osztrákok elleni győzelem után, hiszen három nappal később a Népstadionban a Manchester United ellen játszották a VVK elődöntőjének harmadik összecsapását, ahol ugyancsak a kapuba talált, igaz, ezúttal lábbal. Felejthetetlen kilencven perc volt az, fantasztikus siker, főként ha azt vesszük, hogy Matt Busby egyfolytában azt mondogatta, hogy a Manchester United győzni jött Budapestre.
- Persze, hogy ezt mondta: a United akkoriban mindenhová győzni ment, csak hát tudták ők, hogy ellenünk nehéz dolguk lesz. Még azt is mondhatnám, tartottak tőlünk, Mi ezt pontosan érzékeltük, és nagyképűség nélkül mondhatom, biztosak voltunk abban, hogy mi jutunk a fináléba. Már kettő nullára vezettünk, az angolok csak a meccs vége előtt három perccel szépítettek, úgyhogy gyakorlatilag végig mi irányítottuk a mérkőzést. Nem volt ebben semmi titok, jómagam a balösszekötő Rákosi Gyulával együtt visszazártunk a középpályára, lezárva a területet az angolok előtt. Ez volt a döntő momentum. Az ünneplést nem felejtem, amit a Népstadionban átéltünk.

- A Fradi tehát a döntőbe jutott, de szó sem volt arról, hogy itthon dicshimnuszokat zengjenek a zöld-fehérekről, hát még amikor három nappal a VVK finálé előtt a Népstadionban az MTK négy kettőre nyert bajnoki meccsen a zöld-fehérek ellen. Igaz, azon a meccsen ön sem játszott, Mészáros József, a népszerű Dodó bácsi, a csapat edzője a következő tizenegyet küldte pályára: Géczi - Novák, Páncsics, Horváth - Galambos, Perecsi - Karába, Németh, Albert, Rákosi, Fenyvesi II. A szándék egyértelmű volt: tartalékolni Torinóra.
- Kikaptunk négy kettőre az MTK-tól? Na, még ilyet! Erre a meccsre egyáltalán nem emlékszem. És én akkor nem is játszottam? Hát ennek utánanézek, de végül is mindegy, hát akkor valóban a kupadöntőre készültünk, Dodó bácsi bizonyára ezért játszatta a tartaléksort.

- Mit jelentett akkor, hatvanötben kupadöntőre készülni? Beígértek valami mesés prémiumot?
- Mesés prémium?! Elmondom én magának, hogy miként is alakult a döntő. Valóban ígértek pénzt, méghozzá fejenként hatezer forintot. Azt mondták, ezt az összeget akkor is megkapjuk, ha esetleg vereséget szenvedünk. De nem valamiféle nemes gesztusként, hanem azért, mert mi ennél sokkal, de sokkal többet hoztunk a konyhára, és a Magyar Labdarúgó-szövetség bankszámlájára. A kupadöntő egy találkozóból állt, Torinóban, a Juventus otthonában. Sokan azt hihetnék, hogy a sorsolás hozta így, de másról volt szó. Mi egyszerűen felajánlottuk az olaszoknak, hogy legyen csak egy meccs, méghozzá náluk.

- Erről hallottam legendákat…
- Szó sincs itt legendáról, egyszerűen az MLSZ vezérkara szinte parancsba adta nekünk, hogy egy meccset játszhatunk, mert nincs idő a budapesti visszavágóra. Jól hallotta! A Ferencvárost New York-ba hívták egy nemzetközi tornára, s ez az amerikai út tízezer dollárt hozott az MLSZ konyhájára, nem csoda, hogy fontosabbnak tartották mindezt holmi VVK-döntőnél… Soha nem felejtem el, Száraz István - akkor még elvtárs -, a klub egyik vezetője bejött az öltözőbe, és mondta nekünk: fiúk, Torinóban lesz a döntő, ott kell megvívni a csatát, aztán sipirc Amerikába pénzt keresni! Emlékszem, szegény Mátrai Sándor majdnem agyvérzést kapott, olyan ideges lett, de persze valamennyien bosszankodtunk, hogy miért nem játszhatjuk le Budapesten a viszszavágót, hiszen akkor jóval több esélyünk lett volna.

Az olasz szurkolók is tapsoltak a győztesnek

- Aztán jött a bravúr, a Juventus elleni győzelem, és a torinói közönség vastapsa.
- Az olaszok a kiérkezésünk után nem sokat foglalkoztak velünk, szinte mindenki biztos volt abban, hogy a Juventus lesz a kupagyőztes, de mi erősek voltunk, és végül megérdemelten nyertünk. Nem mondom, voltak meleg pillanatok, ám a mi szélsőjátékunk veszélyesebb volt az olaszokénál. Amikor befejeltem a győztes gólt, Novák Dezső harmincméteres pontos beadása után, tudtam, hogy győztünk. Az olaszok megtapsoltak minket. Este szerény banketten vettünk részt, itthon pedig kétezer szurkoló várt bennünket a repülőtéren. Kicsit ünnepeltünk, majd pedig elmentünk Amerikába pénzt keresni… Tudja valahogy természetesnek tűnt akkoriban, hogy a Ferencváros megnyerte a VVK-t. Ma sem hiszem el, hogy azóta sem sikerült az ismétlés, ugyanakkor jó érzés, hogy hagyunk magunk után valamit, amit soha nem lehet elfelejteni. ---- A Ferencváros az 1964-65-ös Vásárvárosok Kupája sorozatban 14 mérkőzést játszott, tízszer győzött, négyszer vesztett, és egyszer sem végzett döntetlenre, és a gólarány (akkor még nem gólkülönbséget számoltak) 20:10 volt. Az akkori kupaszabályok szerint ha mindkét együttes nyert egyszer, akkor harmadik mérkőzésen dőlt el a továbbjutás sorsa. A Ferencváros három ellenfelével szemben is harmadik öszszecsapáson jutott tovább, szerencsésen kapta a helyszínsorsolást, mert mindháromszor a Népstadionban játszhatta az éppen soros sorsdöntő mérkőzést. Így hazai pályán összesen nyolcszor mérkőzhetett, és azt a ritka bravúrt vitte végbe, hogy valamennyit megnyerte, a százszázalékos teljesítményt 14:2-es gólaránnyal érte el, a Wiener SC, és a Manchester United ért el egy-egy gólt a Népstadionban. A Mészáros József edző által irányított együttesnek idegenben hatszor kellett játszania, négyszer vesztett, míg a két olasz ellenfele otthonában nyert, márciusban Rómában, júniusban pedig a torinói döntőben a Juventus ellen.

A négy vesztes mérkőzését egyaránt egy gól különbséggel abszolválta. Érdekes, hogy az első két fordulóban, Brnóban és Bécsben gólképtelen maradt, később az erősebb ellenfelek otthonában legalább egyszer eredményes volt. Ha a manapság érvényes kupaszabályok éltek volna negyven éve, akkor a Ferencváros a második fordulóban kiesett volna a Wiener SC-vel szemben, mert a bécsi 1:0-ás vereségre itthon 2:1-es győzelemmel válaszolt. Persze akkor nyilván nem érte volna be ekkora különbségű sikerrel a Ferencváros. A Bilbaót és a Manchester Unitedet a mai szabályok szerint is kiverte volna!

A Ferencváros húsz gólján nyolc játékos osztozott, egy találat pedig öngólból esett. A király, a döntő egyetlen gólját szerző Fenyvesi Máté összesen ötször volt eredményes! Albert Flórián négyszer, Varga Zoltán és Novák Dezső háromszor talált a kapuba, egy gólt szerzett Juhász István, Rákosi Gyula, Rátkai László, és egy nagyon emlékezetes bombagólt a Manchester kapujába Karába János.

A 14 mérkőzésen összesen 19-en kaptak több, kevesebb játéklehetőséget. Ketten, a kapus Géczi István, és a középhátvéd Mátrai Sándor valamennyi mérkőzést végig játszotta, egyszer hiányzott Albert Flórián és Fenyvesi Máté, két mérkőzést mulasztott Novák Dezső és Varga Zoltán, Rákosi Gyula és Juhász István pedig tízszer, Orosz Pál kilencszer játszott.

A VVK-sorozat állomásai (az FTC gólszerzőit tüntettük fel)
1. forduló
Népstadion: FTC-ZJS Brno 2:0. G: Varga, Albert
Brno: ZJS Brno-FTC 1:0

2. forduló
Bécs: Wiener SC-FTC 1:0
Népstadion: FTC-Wiener SC 2:1. G: Novák, Varga
Népstadion: FTC-Wiener SC 2:0. G: Albert 2

Nyolcaddöntő
Róma: AS Roma-FTC 1:2. G: Rátkai, Fenyvesi
Népstadion: FTC-AS Roma 1:0. G: Albert

Negyeddöntő
Népstadion: FTC-Athletic Bilbao 1:0. G: Juhász
Bilbao: Athletic Bilbao-FTC 2:1. G: Varga Z.
Népstadion: FTC-Athetic Bilbao 3:0. G: Fenyvesi (2), Echevarrija II. öngól

Elődöntő
Manchester: Manchester United-FTC 3:2. G: Novák, Rákosi
Népstadion: FTC-Manchester United 1:0. G: Novák (11-esből)
Népsatdion: FTC-Manchester United 2:1. G: Karába, Fenyvesi

Döntő
Torino: Juventus-FTC 0:1. G: Fenyvesi ---- Aranylabdás (Albert Flórián) futballista, világválogatott és magyar válogatott ferencvárosi játékosok emlékeznek arra a nagy sikerre, amelyet az FTC ért el negyven esztendővel ezelőtt.

Albert Flórián: "Nagy büszkeség számunkra, hogy az egyetlen magyar csapat vagyunk, amely idáig jutott, hiszen sajnos a Videoton húsz évvel később elbukott a Real elleni UEFA-kupa döntőben. Pedig ha visszaemlékszem a sorozatra, akkor azt mondhatom: bizony nem volt könnyű dolgunk. Már az első meccen a Brno ellen is nehéz volt a továbbjutás, itthon ugyanis csak kettő nullra nyertünk, idegenben pedig nulla egy lett az eredmény. Igaz, utána sem ment simábban, hiszen bár oda-vissza legyőztük a Rómát, amit óriási dolognak tartok, de három ellenfelünket, a Wiener SC-t, a Bilbaót és a Manchester Unitedet is csak a harmadik mérkőzésen tudtuk elbúcsúztatni, ráadásul az angolok a következő évben BEK-et nyertek, ez pedig mindent elmond a erősségükről. Sajnos, a sportvezetők nem bíztak a győzelmünkben, ezért feladták a pályaválasztói jogot, de ez inkább dacossá tett minket, és mindent elkövettünk, hogy erre rácáfoljunk, szerencsére sikerült is. A csapat jó szereplésének nem volt semmi titka, ugyanúgy készültünk minden meccsre, akár bajnoki, akár nemzetközi kupatalálkozóról volt szó. Óriási élmény volt, hogy mire a döntő véget ért, már majdem éjfél volt, de az olasz szurkolók háromnegyede ott maradt a stadionban, és megtapsoltak minket, miközben a csapatkapitány, Mátrai Sándor vezetésével tiszteletkört futottunk a kupával."

Géczi István: "Szenzációs, csodálatos emlékeket ébreszt bennem a VVK-döntő, hiszen végigvédtem a találkozót. Az akkori kiírásban oda-visszavágó helyett egy mérkőzésen dőlt el a trófea sorsa, így nyertünk Torinóban a Juventus ellen. Fantasztikus érzés, nagy nosztalgiát ébreszt azokban, akik ezt átélték. Kívánom a maiaknak, hogy ismerjék meg ezt az érzést, de ezt csak sok munkával, tisztelettel és alázattal a foci iránt és a szerencséért megdolgozva lehet elérni!"

Varga Zoltán: "Nagyon rég történt már ez. Nagy öröm volt, szép győzelmet arattunk egy jó csapat ellen."

Horváth László: "A lehető legszebb érzéseket ébreszti bennem a győzelem, azóta sem sikerült ekkora sikert elérni klubszinten. A legemlékezetesebb pillanat egyértelműen a gól, melyet a csapat legalacsonyabb tagja, Fenyvesi Máté fejelt. Bánt, hogy akkoriban kevés nyilvánosságot kapott ez a mérkőzés, otthonról mindössze egy tudósító és egy újságíró volt jelen…"

Juhász István: "Akkoriban Európa élmezőnyébe tartoztunk, csakúgy, mint a döntőbeli ellenfelünk, a Juventus, valamint az elődöntőben általunk búcsúztatott Manchester United. Jelen pillanatban ez a két klub még mindig az élmezőny tagja, és hol van most a Ferencváros? Csődhelyzetben. Ezért ma inkább a vezetők a felelősek. Akkor hatvannégy csapatból mi voltunk a legjobbak, mi lettünk elsők. A legszebb pillanat a gólon kívül az volt, amikor a mérkőzés végén körbefutottunk a stadionban, és a rivális hazai csapat drukkerei is megtapsoltak bennünket. Ez a tisztelet volt az egyik legszebb gesztus számunkra."

Novák Dezső: "Kicsit olyan volt, mintha odadobtak volna koncnak minket, hiszen csak egy mérkőzésen dőlt el a kupa sorsa, és azt is idegenben kellett játszani, ráadásul egy jó csapat volt az ellenfelünk, szóval, tartottunk az ellenféltől. Nem volt vesztenivalónk, így nyugodtan játszottunk, és végül szerencsére sikerült nyernünk. Ezen felül nagy öröm volt az is, hogy én adtam a gólpasszt Fenyvesi Máténak."

Orosz Pál: "Ennél nagyobb sikert nem ért el magyar csapat, ráadásul a döntőig vezető úton is klasszis ellenfelekkel találkoztunk, a Manchesterrel például háromszor is játszottunk. A döntőben pedig az anyagiak fontosabban voltak, így egy meccsen és idegenben dőlt el a kupa sorsa, de szerencsére így is sikerült győznünk. Az egyik legnagyobb élményem a Manchester elleni mérkőzéshez fűződik, hiszen a világ egyik legjobb futballistája, Bobby Charlton ellen játszhattam, valamint nagy öröm volt, hogy a rendszerváltás után megkaptam a Magyar Köztársaság Érdemrendjének tiszti keresztjét."

Rákosi Gyula: "Egyre emlékezetesebb ez a siker, hiszen azóta sem jutottunk ilyen magasságba, sőt annak a közelébe se nagyon, ezért is mindig jó visszaemlékezni erre a győzelemre. Főleg úgy, hogy tulajdonképpen esélytelenül utaztunk Torinóba, és mégis győzni tudtunk, a lefújás pillanatában pedig kis túlzással azt sem tudtam, hol vagyok, szóval óriási öröm volt."