Keszei Ferenc érkezhet

2005.06.03. 21:09
Címkék
Becsülettel teljesített a Pécs a bajnokság hajrájában, végül gond nélkül sikerült meghosszabbítania az első osztályú tagságát. A bentmaradás kiharcolásában kulcsszerep jutott Ott Józsefnek, aki az utolsó hét mérkőzésen ült a pécsiek kispadján. Bizonyosat még nem lehet tudni arról, hogy a jövőben ki irányítja a szakmai munkát, azonban van arra esély, hogy változik az eddigi felállás.
Érkezhet például az a Keszei Ferenc, aki korábban 147-szer ült élvonalbeli együttes kispadján, legutóbb pedig Tornyi Barnabás segítőjeként a 2002-2003-as bajnokságban a Dunaferr pályaedzőjeként vállalt munkát az első osztályban.

Az 55 éves szakemberről tudni kell, hogy edzőként kilenc csapatot sikerült egy osztállyal feljebb vezetnie, ám amióta az újvárosiakkal szerződést bontott, egyetlen felkérésre sem mondott igent. Most könnyen elképzelhető, hogy aláírja azt a kétéves megállapodást, amely szakmai igazgatóként kötné őt a Pécshez.

"A hír igaz, valóban tárgyalásban vagyok a pécsiekkel, azonban szerződéskötésre még nem került sor" - mondta Keszei Ferenc, aki a megállapodás esetleges szentesítéséig nem kívánt bővebben nyilatkozni.

A vezetôk azt várják, hogy Keszei Ferenccel elôbbre lép a PMFC
A vezetôk azt várják, hogy Keszei Ferenccel elôbbre lép a PMFC
A vezetôk azt várják, hogy Keszei Ferenccel elôbbre lép a PMFC
Amennyiben a pro-licences tréner valóban szakmai igazgatóként csatlakozik a PMFC szakmai stábjához, akkor milyen feladatkört szánnak a klubnál a tavasszal kisebb csodát tevő Ott Józsefnek?

"Tudom, hogy az egyesület vezetése tárgyal Keszei Ferenccel, azonban az elöljárók azt is jelezték nekem, hogy velem képzelik el a jövőt - adott helyzetjelentést Ott Ferenc. - Amíg több fronton zajlanak a tárgyalások, addig felesleges találgatásokba bocsátkozni, hogy kinek mi lehet a feladata a klubnál."

Ott József nem titkolta, hogy minden várakozását felülmúlta az a hét találkozó, amelyet a pécsi kispadon eltölthetett. Ilyen eredményes szereplésre annak ellenére sem számított, hogy bízott a labdarúgókban és önmagában is. Azt is vallja, hogy bár hasonlóan eredményes futballra az egész bajnokságban nem lehet képes a csapat, a játékoskeret megerősítésével a 6-10. hely egyikére odaérhet az együttes…

A helyzet képlékeny Pécsett, de úgy tűnik, hogy Ott József vezeti majd az edzéseket, ő foglal helyet a kispadon és ő nyilatkozik, Keszei Ferenc pedig szakmai igazgatóként felügyeli a munkát.

Emlékezés

Visszavonultatja a PMFC a 23-as mezt, amelyet saját nevelésű labdarúgója, Notheisz Zoltán viselt az elmúlt bajnoki évben. A pécsi klub ezzel a döntésével a csütörtökön autóbalesetben elhunyt futballista emlékének adózik. Notheisz Zoltánt a PMFC saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
Legfrissebb hírek

Il Luce, az örök fény – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
9 perce

Formaidőzítés – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
9 perce

Tovább menetel a két bajnokesélyes; Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

E-újság
10 perce

A Paris FC alaposan elpáholta a Monacót, nyert az OM is

Francia labdarúgás
15 perce

Potya gól itt, szép tekerés ott – a Real Madrid megint ikszelt a Gironával

Spanyol labdarúgás
22 perce

A West Ham kiütötte a Wolverhamptont, kieső helyre taszította a Tottenhamet

Angol labdarúgás
32 perce

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 11 védést mutatott be a Melsungenben

Kézilabda
38 perce

A Roma Malen három góljával legyőzte a Pisát

Olasz labdarúgás
45 perce
Ezek is érdekelhetik