FTC: nincs döntés területeladás ügyben

2005.05.27. 11:55
Címkék
A Ferencváros elnöksége ma újabb kört futott le az Üllői úti létesítmény egy bizonyos részének eladása ügyében. A kör azonban, ahogy már korábban annyiszor, ezúttal is csak tiszteletkörnek bizonyult&
A Kincstári Vagyoni Igazgatóság 1,2 milliárd forintért pályázaton kívül - a Pénzügyminisztérium engedélyével, közérdekre hivatkozva - eladná a Ferencvárosnak az Üllői úti stadion szomszédságában lévő két hektáros őrzött parkolót. Ezt Rózsa József a KVI vagyonkezelési főosztályának vezetője mondta el korábban honlapunknak.

Ahhoz, hogy új befektető érkezzen a Ferencvároshoz, alapfeltétel, hogy eldőljön a klub stadionjának a sorsa. Hat hektárnyi ingatlanra - amelyen a stadion és az edzőpályák vannak - a Kincstári Vagyoni Igazgatóság át is adja a klubnak a vagyonkezelői jogokat, ám az ominózus két hektárnyi területet eddig elvben csak nyílt pályázat keretén belül lehetett volna megszerezni. Ám most másik lehetőség is nyílt a Fradi számára.

Ahhoz, hogy új, az UEFA előírásának is megfelelő stadiont lehessen építeni, mindenképpen szükség van erre a területre. Nem csoda, hogy Furulyás János klubelnök, nagyon megörült a fenti információnak, s újabb lázas tárgyalásokba kezdett a befektetőkkel. A klubelnök szerint így a megegyezés már a küszöbön áll, s csak apró módosításokra van szükség, amelyet a jövő héten ejtenek majd meg.

Mivel azonban a klubelnök még mindig nem hajlandó elárulni a befektetők kilétét, így még mindig kérdéses, hogy vajon honnan lesz 1,2 milliárd forint a területre?

Az elnökség mai ülésén nem hozott semmilyen végleges döntést. Ellenben Furulyás János klubelnök tegnap beszélt Ábrahám Attila államtitkárral és Szilvási György közigazgatási államtitkárral, akik teljes támogatásukról biztosították és a jövőben az ügy kapcsán minden segítséget megadnak a klubnak.

Egyéb fontos kérdésekben is sikerült megállapodniuk egymással a klub jövőjét érintő kérdésekben: a legmagasabb szintű állami sportvezetés Furulyás János szavaival élve, "szakmai és sportszakmai szempontból" is teljes mellszélességgel a klub mellé áll.

Következő lépcsőben a klub érdekeit képviselő elnök, Furulyás János június kilencedikén tárgyal a Parlamentben, ahol már véglegesen el kell dőlnie: mi lesz ezeknek a területeknek a jogaival?
Ezt követően tizenöt napon belül rendkívüli küldöttgyűlést tarthat a klub, ahol már elfogadhatják a még mindig nem nevesített befektető ajánlatát.
Legfrissebb hírek

Macsó Máté: Ez a fura gól megfogta a csapatot

Labdarúgó NB I
27 perce

Szuhai Péter 28. helyen zárt a díjugrató vk-döntő második számában

Egyéb egyéni
44 perce

Dibusz Dénes: Egy ilyen félidőn elmehet a bajnokság

Labdarúgó NB I
48 perce

Keane: A jó játékosokat jobban kellene védeni; Vignjevics: Harakirit követtünk el

Labdarúgó NB I
51 perce

Szombati sportműsor: három NB I-es meccs, pályán a Liverpool, Magyarország–Csehország női kézilabdameccs

Minden más foci
8 órája

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
8 órája

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
8 órája

Tovább menetel a két bajnokesélyes; Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik