Az NSO ajánlja:
FociGuru – Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!
Félidei értékelés a bajnokságról
Adatbank: Békéscsaba
Bajnoki adatbank
A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái
Futball-lexikon
Edzőmeccset játszott tegnap a Békéscsaba. Önmagában az esemény nem lett volna különösebb szenzáció, ám a mérkőzésnek különös felhangot adott, hogy sokak szerint talán ez volt a csőd szélére jutott Előre FC utolsó fellépése. Az ellenfél a Kórház utcai stadionban a román másodosztályú Liberty Salonta volt.

Abdul Tangare (jobbra) igazán harcos volt, nemcsak gólt szerzett, de a védekezésben is segédkezett (fotó: Kiss Zoltán)

Abdul Tangare (jobbra) igazán harcos volt, nemcsak gólt szerzett, de a védekezésben is segédkezett (fotó: Kiss Zoltán)
Mindenesetre tegnap egy roppant furcsa összetételű Békéscsaba lépett pályára. A kezdő tizenegyben mindössze három magyar játékos, Ursz József, Lázok János és Kulacsik Tamás szerepelt, a többiek külföldiek voltak. Igazán nemzetközi együttest sikerült tehát összehozni, amelyben voltak szerbek, horvátok, szlovének, és egy ébenfekete francia is szóhoz jutott. Abdul Tangare legutóbb Kínában játszott, igaz, fél éve nem futballozott sehol sem. Azt nem tudtuk kideríteni, hogyan került az összeomlás szélén álló Előre FC-hez a szemmel láthatóan túlsúlyos, 190 centis csatár. Ám ha lassan is mozgott a pályán, azért fejelt egy gólt, és ezzel 1-1-re végzett a Békéscsaba a románokkal (akiknél egy régi ismerőst is üdvözölhettek a békéscsabai drukkerek, a románok trénere ugyanis az a Dan Manaila, aki egykoron a lila-fehérek futballistája volt). Külön pikantériája a dolognak, hogy a francia mezének hátán Valentin Miculescu neve díszelgett. Nagy kérdés az is, miből fizetnék a franciát, ha a jelenlegi kerettagok is hiába várnak a jogos járandóságukra.
Merthogy pénzt a tegnapi napon sem kaptak a békéscsabai futballisták, a futball-kft. főtulajdonosa, Darko Canadic pedig nem ment ki a Kórház utcai meccsre…
Békéscsabai Előre FC - Liberty Salonta (román) 1-1 (0-1)
Békéscsaba, 100 néző. V: Rózsa
BÉKÉSCSABA: Simunic (Matkó) - Kulacsik, Grujics (Szenti), Vilotics, Ursz (Sipka) - Lázok (Süli), Vasziljevics, Bozsovics (Kocsis), Simic - Drobnjak (Forró), Tangare (Bozsovics)
SALONTA: Moldovan - Zaha (Radojcic), Ibric, Costisor, Ardelean - Traistaru, Codzan, Farkau (Demjén), Somodi - Luca, Cigan (Ianc)
G: Tangare, ill. Codzan
LOMBARD PÁPA termál - MOSONMAGYARÓVÁR 2-1 (1-1)
Pápa, Perutz-stadion 300 néző. V: Ákos
LOMBARD: Szép - Kincses, Mutica (Farkas V.), Miclea ( Farkas A.), Geri - Tüske (Szűcs M.), Lászka, Szabó T. (Szabó Z.) Róth - Medved (Stevica), Hercegfalvi (Germán)
MOSONMAGYARÓVÁR: Dombai (Kovács K.) - Sipos (Nagy T.), Nagy A., Puglits, (Nagy II T.) Pálla - Méry (Kovács P.), Schafranek (Gordian), Burkus, Szabó G. - Kertész (Berényi), Tóth Gy.
G: Medved, Róth (11-esbő), ill. Schafranek
SAJÓSZENTPÉTER - DVTK-BFC 0-5 (0-2)
Sajószentpéter, 100 néző. V: Nagy F.
DVTK: Uray (Kövesfalvi) - Belényesi, Gáspár (Hompoth), Horváth T., Dianu (Bölöni) - Halgas, Katona (Müller), Vitelki (Virágh), Sipeki - Polyák, Egressy
G: Polyák (2), Sipeki (2, egyet 11-esből), Belényesi
Szavazás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







