Tizenegyesek döntöttek a Megyeri úton

Az első félidőben a vendégek bátor játékkal léptek fel, kimondva-kimondatlanul azért, mert Prukner László vezetőedző nem merte védekező felfogásban csatába küldeni csapatát, mondván: védőiben, védelmében mindig benne van a hiba lehetősége, minek kockáztassanak, ha nem muszáj. Márpedig muszáj az nem nagyon volt, hiszen az újpestiek igencsak kényelmesen, egyben körülményesen szövögették a támadásaikat. Hol van már a tavalyi hó, hol van már a gyors, rövidpasszos lila-fehér kontrajáték... Persze, ebben nagy szerepet játszott, Tóth Norbert a bal oldalról sérülés, míg Simek Péter a jobb oldalról eltiltás miatt nem állhatott Mészöly Géza rendelkezésére. Megfelelő helyettesük ezen a találkozón nem akadt. Igaz, a lila-fehérek alaptaktikája is eltért a szokásostól, hiszen három csatárral kezdtek. De mintha egymás elől vették volna el a levegőt és a területet, mert a lendületes, erőszakos játékát sem Kovács, sem Rajczi nem tudta érvényre juttatni. Másfelől pedig középpályáról nem kaptak megfelelő támogatást és bizony használható labdát sem.

A határozottan, olykor túlságosan is keményen és erőszakosan záró újpesti védelem mellett azonban a kis helyen is megélő, szokott játékukat nem feladó kaposváriak többször is zavart okoztak. Igazi gólveszélyt azonban ennek ellenére nem tudtak kialakítani. Éppen ezért volt némiképpen meglepő, amikor a Kovács Zoltán elleni szabálytalanságért(?) Hanacsek Attila játékvezető tizenegyest ítélt a hazaiak javára. (A mérkőzésen televíziós szakkommentátorként közreműködő, Újpest-ellenes érzelmekkel aligha vádolható egykori válogatott védő, Urbán Flórián is csak annyit jegyzett meg az esettel kapcsolatban: nem történt büntetőt érő szabálytalanság.) Tény: Kovács Zoltán vállát kézzel érintette a kaposvári védő, de hogy ezért, ettől biztos el kellett-e esni a lila-fehér csatárnak, ráadásul mindez tizenegyest ért-e, az igencsak véleményes.
A gól azonban nem nyugtatta meg a hazaiakat, igaz olyan túlságosan idegesek, izgatottak se voltak. Se előtte, se utána. A kaposváriak a várttal ellentétben nem zavarodtak meg, ott folytatták, ahol a gól előtt abbahagyták.
Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, némi újpesti mezőnyfölénnyel, de több kaposvári elképzeléssel.


A második játékrészben váltott Mészöly Géza: hármasból kettesbe. Mármint a csatársor létszámát illetően, míg a középpályán Kőhalminak kellett volna szélsőtámogatást nyújtania. A terv végül is bevált, hiszen előbb enyhe, majd nyomasztó mezőnyfölénybe került az Újpest. A Kaposvár egyre ritkában jutott el a kapuig, majd a félpályáig sem nagyon, végül már csak arra maradt erejük, hogy kivagdossák a labdákat a tizenhatoson belülről vagy éppen annak előteréből. Legjobbjuknak a kapus Balajcza Szabolcs bizonyult, aki úgy érdemelte ki a mezőny legjobbja titulust, hogy olyan igazán nagy bravúrokra nem is volt szüksége. Ami dolga akadt, azt viszont becsülettel elvégezte. Bátran lépett ki kapujából lapos vagy éppen pattogó labdára, nem kerülte az ütközést a hazai csatárokkal, vetődött lapos és magas labdára, tenyerelt, öklözött, mellre vett. Nem mellékesen pedig a szerencsével sem állt éppen hadilábon, hiszen a sok újpesti próbálkozás közül egyetlen egy sem volt egyszerre jól eltalált és pontos is. Utóbbival kapcsolatban különben sem dicsérhetőek a lila-fehér futballisták.
A Kaposvár ebből a szempontból tulajdonképpen a semmiből egyenlített egy olyan szituációt követően megítélt büntetőből, amely ugyancsak kétes helyzetből adódott. Vanczák az ötösön belül forgolódva kézzel egyértelműen a labda irányába igyekvő góllövőlista-vezető Oláhot akadályozta nyakánál, vállánál fogva a mozgásban. Más kérdés: a lilák kapusa, Vlaszák Géza így is, de akár úgy is biztosan fogta - fogta volna meg a labdát. A tényen ez mit sem változtatott, ráadásul a büntetőt elvégző védőt, Zahoreczet sem zavarta különösebben és kiegyenlítette az állást.
A hajrában mindent egy lapra feltéve rohamozott az Újpest, de ahogy addig, úgy abban az időszakban sem adódott igazi gólveszélyes helyzete. A vendégek pedig a nagy nyomástól - a fáradtságtól? - kapujuk elé tömörülve nem tették meg azt a szívességet, hogy hibázzanak. (Lehet, hogy Prukner edzőnek is nem kevés tanulsággal szolgált a mérkőzés csapata védekezését illetően?)

Végeredményben maradt a döntetlen, amely a hazaiaknak egyáltalán nem jó, míg a vendégeknek kiváló eredmény. Az újpestieket is egyedül csak az vigasztalhatja, hogy a bajnoki címért tartó versenyfutásban esélyesnek számító csapatok közül senki sem kezdte meg a nagy tavaszi menetelését és rendesen hullajtják a pontokat.
Ám arra, hogy ez így lesz a továbbiakban is, arra a tavaly ilyenkor szédületes tavaszi szezont produkáló újpestieknek hiba lenne alapozniuk a folytatásra.

---- M ---- &