Az NSO ajánlja:
FociGuru – Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!
Félidei értékelés a bajnokságról
Adatbank: Bp. Honvéd
Bajnoki adatbank
A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái
Futball-lexikon
Közeleg a tavaszi rajt, és a szokásos probléma vetődött fel Kispesten: a télen kinevezett szakvezetőnek, Szurgent Lajosnak, illetve Kovács Kálmán pályaedzőnek nincs meg az élvonalbeli edzősködéshez szükséges pro-licence - a pletykák szerint felvetődött, és a Blikkben megjelent a hír, hogy Szurgent Lajos szakmai igazgatóként, a megfelelő papírokat pedig már megszerző Gergely Károly vezetőedzőként dolgozna a Honvédnál.
"Ötlet szintjén szóba került Gergely Károly, illetve több más, pro-licences szakember neve is, de szó sincs arról, hogy új edzője lenne a csapatnak - közölte Kiss Zsolt, a tulajdonosok egyike. - A tavasszal Szurgent Lajos és Kovács Kálmán vezeti majd az együttest, nincs szándékunkban mást szerződtetni.
Persze a problémát orvosolni kell: eddig a pro-licences képzés meghívásos jellegű volt, tehát Szurgent Lajos ha akart, akkor sem tudott volna beíratkozni a tanfolyamra. Most azonban már jelentkezni is lehet, és mindkét kispesti edző azonnal kapott az alkalmon. Mi pedig hivatalosan kérjük majd, hogy fogadják el a jelentkezésüket, hadd szerezhessék meg a pro-licencet, és emiatt ne érje hátrány a Honvédot."
Világos törekvés - egyetlen gond adódhat. Mert mi van akkor, ha az edzőképző központ mégis megtagadja Szurgent Lajostól és Kovács Kálmántól a lehetőséget? Akkor bizony mégis szóba jöhet Gergely Károly, avagy a többi pro-licences edző neve.
"Egyelőre nem szeretnék foglalkozni ezzel a borúsabb jövőképpel - folytatta a kispesti tulajdonos. - Úgy gondolom, mindenkinek megfelelő megoldás lenne, ha Szurgent Lajos és Kovács Kálmán felvételt nyerne a kurzusra. Mert ha az a cél, hogy bebocsátást nyerjünk egy ajtón, akkor azt nem kellene közvetlenül előttünk kulcsra zárni…"
Szavazás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







