Debrecen: négy játékosára nem számíthat szombaton Supka Attila

Vágólapra másolva!
2005.03.09. 13:16
Címkék
Négy játékosára nem számíthat Supka Attila, a Debrecen NB I-es labdarúgócsapatának vezetőedzője a hétvégi tavaszi nyitó fordulóban, amikor a Ferenváros mögött három pont hátránnyal a második helyen álló Loki a Bp. Honvéd együttesét fogadja.

A sérültek közül Bernáth Csaba (jobbra) - akinek a műtétje után februárban újra fel kellett nyitni a sebét - már edz, legalábbis erősítő gyakorlatokat és futóedzéseket végez. A válogatott játékos sebe teljesen gyógyult.

A horvát Ronald Habi bárányhimlős volt, de már ő is keményen dolgozik az edzőteremben és a futópályán. Az előbbi két játékos hetek óta más munkát végez, mint a csapat többi tagja.

Virág Béla tegnap együtt edzett a csapattal, ma azonban fájlalta a combját, ezért kivizsgálásra jelentkezett.

Supka Attila (balra) a Nemzeti sport Online-nak elmondta: Virág mágneses rezonancia-vizsgálaton esett át, amelynek az eredményét most várják.

"Bernáthra, Habira és Virágra a hét végén még biztosan nem számíthatok, de remélem, héfőtől már mindhárman együtt gyakorolhatnak a többiekkel, és teljes értékű edzésmunkát végezhetnek. Van még egy sérültem, Dombi Tibor, akinek a lovaglóizomnál lévő mirigyei gyulladhattak be, és csak szombaton tréningezhet újra velünk. Más kérdés, hogy sárga lapjai miatt vele egyébként sem számolhattam volna a Honvéd ellen."

A pályák állapota továbbra is messze van az ideálistól Debrecenben. Supka Attila a klub hivatalos weboldalán arról számolt be, hogy bár a szabadban vezényelt edzést a csapatnak, csak az atlétikai stadion dobópályájának egy kis, letakarított részén tudtak gyakorlatozni.

"Nem volt olyan pálya, amit használhattunk volna" - panaszkodott a vezetőedző.

Supka Attila Sándor Tamás csapatkapitány, Szilágyi Sándor, a DVSC Futball Szervező Rt. ügyvezető igazgatója, valamint az együttes három új játékosa, a szerb Milos Kolakovics, Grúz Tamás és Dzsudzsák Balázs társaságában szurkolói ankétra várja a Loki szimpatizánsait holnap 17.30-ra a Belga Étterembe.

Az NSO ajánlja:

FociGuru - Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

Félidei értékelés a bajnokságról

Adatbank: Debrecen

Bajnoki adatbank
A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái

Futball-lexikon


Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
4 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
6 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
8 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
9 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
10 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
11 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
11 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
11 órája
Ezek is érdekelhetik