A klubtagok nyugodt élete

"Ellenük még futballoztam is" - torpan meg Rostásék előtt Mészöly Géza. A Vasas-játékosként még a Dózsa ellen küzdő szakember aztán pillanatok alatt lezárja a múltat, hellyel és üdítővel kínál, majd az 1885-ben alapított klub címerével díszített melegítőjében maga is lehuppan a székbe.

- Vigyázzon, nincs karfája: bajnok lesz az Újpest?
- Nem kell ehhez megkapaszkodnom - dől hátra a vezetőedző. - Tudniillik nem félünk kimondani: az a célunk, hogy mi végezzünk az élen. A többes számot nem véletlenül használtam, mivel a játékosok is hozzánk, a szakmai stáb tagjaihoz hasonlóan gondolkodnak.

Kizárólag a szépre emlékeznek

- Bevallom, olyasféle választ vártam, hogy "van esélyünk, megpróbáljuk, de nem rajtunk múlik".
- Csakhogy rajtunk múlik. Tisztában vagyunk vele, nem lesz könnyű dolgunk, talán még terhet is jelent majd az állandó győzelmi kényszer. Ugyanakkor miért ne bizakodnánk, amikor a felkészülésünk jól sikerült, amikor álomszerűen megerősödött a keret, amikor olyan egységesek vagyunk, mint az utóbbi években soha. És még egy oka van annak, hogy miért jelentkeztünk be az elsőségre: tudatni akarjuk a vetélytársainkkal, hogy az Újpesttel számolniuk kell, mert amit tavaly tavasszal véghez vitt az együttes, arra az idén is képes lehet.

- Tény, a históriáskönyvekben jár egy fejezet a kétezer-négyes tavaszi hadjáratuknak. Csak az az utolsó "csata" ne lett volna: ha nem egy, hanem három pontot szereznek az MTK ellen…
- Ugyan már! Amit akkor, a lefújást követően mondtam, azt ma is tartom: mi megnyertük a második helyet. A minap egyébként Lénárt Ágota sportpszichológus látogatott meg minket, s arról beszélt, hogy ha sikeresek akarunk lenni, kizárólag a szép dolgokra kell emlékeznünk. A rossz mecscseket pedig, mintha a "delete" gombot nyomnánk meg a számítógép billentyűzetén, töröljük ki a memóriatárból.
- Egy gombnyomás volna csupán a diadal kulcsa?
- Nem, dehogy. A futball, valamint az egymás iránti alázat mindennél fontosabb. Különben hiába a szakember intelme, azt például nem feledem, hogy a legutóbbi szezon végére elfogytunk, a már említett utolsó mérkőzésünkön négy stabil labdarúgóra sem számíthattam, miközben olyan apróságok jelentettek problémát, mint hogy reggel elutaztunk Sopronba vagy Debrecenbe, délután lejátszottuk a meccset, s este zötykölődtünk vissza. Fárasztóak voltak ám ezek a villámtúrák, és a végelszámolásnál sokba kerültek… Merem állítani, jelen helyzetünkben nem buknánk el ilyen nüanszokon a bajnoki címet. Merthogy, és ez nem a kötelező szöveg nálam, Újpesten ma már olyan a háttér, hogy merünk nagyot álmodni.

- Hol a karfa…?
- Azért nem kell hanyatt esni. Hiszen nem az a normális, ha egy klubnál rend uralkodik?

- De, az. Illetve: az volna…
- Szerencsére mifelénk nem időszerű a feltételes mód használata. Minden tiszteletem Lukács Ferencé, hogy eddig az utolsó pillanatban mindig elővarázsolta a cilinderéből, amit ígért, az új tulajdonosok, Kovács Péterék színrelépésével azonban végképp a nyugalom lett az úr. Hogy egy példát hozzak fel: Csehi István, a nemrég kinevezett gazdasági igazgató bejön az öltözőbe, azt mondja, hogy srácok, két nap múlva nézzetek rá a számlátokra, ott lesz a pénz, s két nap múlva ott van a pénz. Én meg nézem a játékosok arcát, keresem a ráncokat, de nem, egyet sem találok.

- Az ön homloka is az Alföldet idézi.
- Ez van, ha az edzőnek és a labdarúgónak csak a szakmájára kell koncentrálnia. S ilyenkor lehet újabb és újabb pluszokat vinni a munkába, mondjuk, egy színházlátogatást, egy közös vacsorát, egy kártyapartit. Idővel pedig azt tapasztalja az ember, hogy igazi klubélet van kialakulóban. Mint itt, Újpesten. Futballistának lenni életforma, ezt a franciaországi légióséveim alatt tapasztalhattam. Trénerként ezt akartam átadni a játékosoknak, s úgy érzem, ez mostanra sikerült.

- A honi foci kapcsán rég kerültek ilyen szép szavak a jegyzetfüzetbe…
- Van még hely…? Szóval, amikor a B-válogatott szövetségi edzőjeként Japánban körbenéztem az öltözőnkben, boldog és büszke voltam, hogy a felügyeletem alá tartozik ez a minőségi állomány. Ez tavaly októberben történt, és akkor álmomban sem gondoltam volna, hogy öt hónappal később ugyanez az érzés lesz úrrá rajtam a Megyeri úton. Néha magam is ámulok az edzéseken, úgy pörögnek a fiúk. Segítőimmel, Véber Györggyel és Brockhauser Istvánnal szoktunk arról beszélgetni, hogy a mentalitás mennyire meghatározó lesz a tavasszal, de aztán hamar megnyugtatjuk magunkat: Újpesten kizárólag nyerő típusú játékosok gyűltek össze.

- Néhányan mégis veszíthetnek, hiszen huszonketten pályáznak tizenegy helyre. Ez feszültséget is szülhet.
- Tagadhatatlan, a sértődés benne van a pakliban, éppen ezért erre a szituációra is felkészültünk. A megnyugtató választ amúgy ebben a témakörben is megkaptam már: az elfogultsággal semmiképp sem vádolható Lénárt Ágota vagy a fitneszedzéseinket vezető Storczer Beáta súgta meg nekem, mennyire intelligens ez a társaság. Miként én is úgy látom, hogy a "na, ez is egy egyszerű futballista" jelző egyetlen újpestire sem illik. A kialakult versenyhelyzettel kapcsolatban még annyit: kiderülhet, ki milyen ember, avagy a gyengék elhullanak, az erősek megmaradnak. Ha kíváncsi a véleményemre, a végére mind a huszonketten megmaradnak. ---- A ---- &