Az NSO ajánlja:
Félidei értékelés a bajnokságról
Bajnoki adatbank
A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái
Futball-lexikon
Békéscsaba
A határidő hétfőn lejárt. Emlékezhetünk, Dajka László, a Békéscsabai Előre FC vezetőedzője nemrégiben kijelentette: a három és fél hónapos (időközben négy hónapnyi időtartamra bővülő) fizetéselmaradások miatt február 28-ig még vár, és haladékot ad a csapatot működtető gazdasági társaságnak, hogy kifizesse a labdarúgókat és a szakmai stábot.

Dajka László bánatára közel áll ahhoz, hogy bedobja a törülközôt (Fotó: Németh Ferenc)

Dajka László bánatára közel áll ahhoz, hogy bedobja a törülközôt (Fotó: Németh Ferenc)
Dajka László hétfőn egyébként négyszemközti beszélgetésen vett részt a csapat tulajdonosával, Darko Canadiccsal.
"A többségi tulajdonos arra kért, hogy, mint ahogy tettem azt eddig is, úgy ez után is próbáljam összetartani a csapatot. Darko Canadic biztosított arról, hogy a bajnoki rajtig kifizet minden eddig elmaradt járandóságot. Nem tehetünk mást, minthogy bízunk ebben, hiszen mi célja lenne azzal, hogy folyamatosan hiteget minket, miközben tudja, hogy ezzel ő egy fillért sem nyer. Az eddig elköltött negyvenhárommillió forintja ugyanis ettől még nem térül meg. Éppen ezért bízunk abban, hogy hamarosan a kasszához fáradhatunk, és ismét nyugodt körülmények között készülhetünk." A lényeg azonban az, hogy ha szerda délig nem kapnak fizetést a labdarúgók, akkor csütörtökön Balog Zsolt, Udvari Szabolcs, Matkó Zsolt, Simon Attila és Kovács Norbert ügyét rövidre zárhatja a liga illetékes bizottsága, és kimondhatja a szerződésszegést.
Márpedig az említett hat labdarúgót - a hatodik ugyebár a román Valentin Miculescu, akit a hírek szerint a DVSC vinne - sok csapat tárt karokkal várja az élvonalban és az NB I B-ben, a megcsonkított Békéscsabát pedig semmi és senki sem mentené meg a kieséstől.
Szavazás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







