Nagy utazás: a zűrből az űrbe

Hétfő: kopogtatás a Milan székházának ajtaján, kézfogás és beszélgetés a klub tiszteletre méltó elöljáróival, látogatás a piros-feketék trófeáit őrző tárlatban. Mármint az egyikben, mert van másik…
Kedd: az első "kirándulás" a patinás olasz egyesület, a városközponttól 30 kilométerre fekvő bázisán. A milanellói sporttelep alapos körbejárása, a vasárnapi bajnoki után először mozgó csapat foglalkozásának megtekintése.
Szerda: Milanello másodszor, rácsodálkozás a kiszolgáló létesítményekre, az első randevú Carlo Ancelotti vezetőedzővel.
Csütörtök: délelőtt az egyesület belvárosi irodájának felkeresése, eszmecsere az utánpótlásközpont vezetőjével, délután újabb kiruccanás Milanellóba, kávézás Ancelottival.

Péntek: vizit a San Siróban, főhajtás a korábbi klasszisok produkciója előtt a Milan másik, a stadionban található múzeumában, majd az utolsó kocsikázás Milanellóba: találkozó a sajtófőnökkel, a szombati mérkőzést megelőző médiatájékoztatón való részvétel, végül pedig - nem kis bravúr - a zárt kapus edzés megtekintése.
A fenti programismertető után ne csodálkozzunk azon, ha szombaton, útban hazafelé Nagy Tamás a következő sms-üzenetet küldte el barátjának: "Túl vagyok a harmadik típusú találkozáson, az űrhajómat várjátok a repülőtéren, vasárnap száll le".

---- "A legkomolyabban mondom: valóban olyan érzésem volt, mintha földönkívüli dolgok szemtanúja lennék - folytatta az üzenetet aztán szóban a magyarországi landolást követően a PMFC trénere. - Kizárólag szuperlatívuszokban beszélhetek a Milánóban eltöltött napokról, mert azok minden várakozásomat felülmúlták. Ott csak tanulni lehetett, az a profizmus csúcsa. De nem ám a rideg profizmusé: noha kicsit rettegve léptem be Milanello kapuján, gyakorlatilag percek alatt asszimilálódtunk, vendéglátóink roppant kedvesek és készségesek voltak, éreztették velünk, hogy fontosak vagyunk számukra. A »két Serie-A-s magyar edző«, így emlegettek minket, mit ne mondjak, jólesett."
A második nap után a Paolo Maldinivel, Kakával, Andrij Sevcsenkóval és a többiekkel szó szerint köszönőviszonyban lévő ("Ciao!", "Ciao!") Nagy Tamás ugyanakkor állítja, a Milan és, mondjuk, a PMFC közötti szakadék nem a szakemberek között tudáskülönbség miatt akkora, amekkora.
"Mi, magyar trénerek szakmailag jó úton járunk, ez meggyőződésem. Nem tartunk más jellegű edzéseket, nem dolgozunk többet vagy kevesebbet. S mégis a differencia jókora közöttünk, és én ezt elsősorban a futballt körülvevő közegnek tudom be. A Milan játékosai ugyanolyanok, mint a Pécsé, csak nincs annyi problémájuk… Látták volna Cafúék arcát, lerítt róluk, hogy amit csinálnak, azt imádják. Áradt belőlük a pozitív szemlélet, a foglalkozásokon végig jókedvűen, mosolyogva tették a dolgukat. Kicsit talán irigyeltem is őket, hogy semmi másra nem kell koncentrálniuk, kizárólag a futballra. Igaz, ahol mindent, de az égvilágon mindent megtesznek a sikeres szereplés érdekében, ahol szinte az edzőnek is edzője van, nos, ott valóban öröm lehet labdarúgónak lenni."
Ezen a ponton kell felfednünk a Nagy Tamás és Prukner László közötti apró különbséget: amíg előbbi az Ancelotti-gárda fanatikus rajongója (ha csak teheti, felbukkan a San Siro lelátóján), addig utóbbi csupán a szolíd szurkoló kategóriájába tartozik. Habár amikor Milanello bejáratánál Paolo Maldini ötször öt méteres tablójával szembesült, még egy fokkal közelebb került a Milanhoz.
"Aki belép az edzőközpont portáján, azzal szemben a házigazdák úgy viselkednek, mintha VIP-vendég lenne, hiszen tudják, valamilyen oka van annak, hogy az illető bebocsátást nyert az ő világukba" - jelezte a kaposvári szakvezető, hogy komoly előnyökkel is jár a pro-licences tanfolyamon való részvétel (a két edző egyébként e helyütt mond köszönetet az olaszokkal remek kapcsolatot ápoló, a szervezésben nekik rengeteget segítő Hegedűs Gábornak). ---- "Ha röviden kellene bemutatnom ezt a világot, azt mondanám: a mentalitás az, ami a Milan legnagyobb erőssége - fűzte hozzá Prukner László. - Ezt bizonyítja, hogy nem igazolnak olyan futballistát, aki nem tudja elfogadni a klub kultúráját. S nemcsak a jelen meg a jövő számít ám, hanem a múlt is: amikor Milanellóban összefutottunk Cesare Maldinivel, Franco Baresivel, Roberto Donadonival vagy éppen Leonardóval, kiderült számunkra, aki valaha tett valamit a Milanért, azt, töltsön be bármilyen funkciót, igyekeznek ott tartani. A korábban a Juventust és a Parmát is irányító Carlo Ancelotti fogalmazta meg a lényeget, amikor azt sugallta mondandójával: mindenhol jó edzősködni, de a legjobb otthon, Milánóban."

Ahol az sem gond, ha a sztár kispados

A végén, aligha túlzás, a kinntartózkodás költségeit saját zsebből álló magyar szakemberek is otthon érezhették magukat, talán azért is, mert olasz kollégájuk úgy bánt velük, mintha csak a Barcs trénere volna.
"Az Ancelottival való beszélgetéseink egy idő után messze túlnőttek a hivatalos társalgásokon, számomra ezek az eszmecserék jelentették a legnagyobb élményt - utalt rá Prukner László, hogy volt hab is a tortán. - Mesélt például arról, hogyan kezeli azokat a szituációkat, amikor egy világklasszis labdarúgó kiborul, vagy amikor sztárokat kell nemhogy a kispadra, hanem a lelátóra ültetnie. A végén pedig, amikor megkértük, hogy minden udvariasságot tegyen félre, úgy feleljen arra a kérdésünkre, miszerint, ha legközelebb módunk nyílik rá, tehetünk-e egy újabb látogatást, mosolyogva azt válaszolta: gyertek csak, én is voltam kezdő edző, örülök, ha segíthetek."
Amíg az utolsó cappuccino után Nagy Tamás és Prukner László azzal búcsúzott Carlo Ancelottitól, hogy köszönik szépen, élnek majd a lehetőséggel, addig a játékosok egy-egy aláírt dresszel lepték meg a "két Serie-A-s magyar edzőt".
Nagy Tamás már megtalálta a mez helyét lakása falán, most keresi a keretezőt.