Békét remélnek Diósgyőrben

2004.11.05. 22:28
Címkék
Talán a Ferencváros látogatása sem hoz tűzbe anynyi embert Miskolcon, mint amikor a régi rivális Nyíregyházát fogadja a Diósgyőr. Márpedig szombat délután következik a várt mérkőzés. A Détári Lajos által irányított, még nyeretlen Szpari érkezik a Gálhidi Györggyel kifejezetten jól futballozó piros-fehérekhez. Már a vendégkispadon helyet foglaló szakvezető miatt is érdekesnek ígérkezik a meccs, hiszen a nyár közepén még Détári Lajos edzette a diósgyőrieket, ám akkor távoznia kellett a városból - hamarosan kiderül, a miskolciak is vastapssal köszöntik-e, mint nem is oly rég tették a Honvéd drukkerei.
Persze lehet, hogy Détári Lajost nem bántják majd a fanatikusok, ám a többi nyírségivel aligha lennének ennyire elnézőek. Ezért természetes, hogy komoly rendőri erő vigyázza majd a békét (a meccs kiemelt kockázatú esemény, így a rendőrség ingyen biztosítja), ezért nem lesz arra esély, hogy megismétlődjön a Győr elleni kergetőzés. A hazai ultrák ráadásul Magyarországon eddig még soha nem látott koreográfiát akarnak bemutatni. Bízzunk abban, hogy csakis a pozitív szurkolói megnyilvánulások miatt marad emlékezetes a meccs.
Legfrissebb hírek

Billie Jean King Kupa: vereséggel kezdtek a magyarok Oeirasban

Tenisz
8 perce

Erdély Csanád: A rájátszás sebtapasz volt az idényünkre

Jégkorong
24 perce

Bebiztosíthatja a négyes döntőt a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-kupában

Kézilabda
44 perce

Távozik az Újpest jégkorongcsapatának két edzője

Jégkorong
1 órája

„Ezzel a játékkal a Bayern kifiléz” – nem volt elájulva az Arsenaltól Craig Burley

Bajnokok Ligája
1 órája

Körmend: győzni kell Kecskeméten és bízni benne, hogy a Honvéd megveri a Sopront

Kosárlabda
1 órája

Vívás: a párbajtőröző Horváth Lotti ötödik a junior-vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Elhunyt Ambrus László, a magyar súlyemelés kiemelkedő alakja

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik