A Fradi tud küzdeni a sikerért

A szakember csapata csütörtök este az UEFA-kupa-csoportmérkőzésen olyan élménnyel ajándékozta meg népes szurkolótáborát, no meg a sikerekre évek, évtizedek óta áhítozó magyar sportközvéleményt, amire bizony régen volt példa. A Fradi ezen az őszi csütörtök estén bizony közelebb ált a győzelemhez, mint nagynevű riválisa, a Feyenoord - az 1-1-es végeredmény kifejezetten a hollandok számára volt hízelgő. Nézzük, hogyan vélekedett a meccsről László Csaba és Ruud Gullit, és milyen visszhangja volt a találkozónak a holland médiumokban.
Egyöntetű volt a vélemény, hogy a Ferencváros kondícióban már-már a holland sztárcsapat fölé nőtt, s ha az ellenfélnél védő Babos Gábor kapuja előtt kicsit határozottabb, vagy fogalmazzunk úgy, szerencsésebb a zöld-fehér támadósor, akkor most Európában szinte mindenhol megírnák az újságok: a magyar Ferencváros legyőzte a két évvel ezelőtti UEFA-kupa-győztes, Ruud Gullit által irányított rotterdami sztárcsapatot.
És ez a nagyszerű ebben az egészben…

Bizony mi, magyarok bosszankodhatunk, amiért döntetlen lett az UEFA-kupa-mérkőzés vége, mi sopánkodhatunk a balszerencsét s talán a játékvezetőt (mi megadtuk volna azt a tizenegyest) emlegetve. László Csaba nem a levegőbe beszélt, amikor a találkozó előtt kijelentette: a mai Ferencvárosnak immár senkitől sem kell félnie.
- Melyik érzés erősebb önben: a büszkeség csapata teljesítménye láttán, avagy a bosszúság, amiért elmaradt a hőn áhított győzelem?
- Valóban vegyes érzések kavarogtak a lelkemben a mérkőzés lefújása után, de aztán, amikor hallottam néhány szurkoló, sőt, újságíró elejtett mondatait, bizony felment bennem a pumpa - mondta László Csaba. - Attól kezdve már nem bosszankodtam, sokkal inkább a saját csapatommal foglalkoztam. Egyszer és mindenkorra szeretném tisztázni: hogy magyar embernek ilyen fontos nemzetközi mérkőzés után bizony nem úgy kell hozzáállnia történtekhez, mint azt sokan tették. Elképedve hallottam, hogy volt, aki csalódottan beszélt a Feyenoord teljesítményéről, már-már lekicsinylően emlegette a két évvel ezelőtt UEFA-kupa-győztest. Micsoda hozzáállás ez, és micsoda kicsavart gondolkodás!? Uraim, örüljenek a Fradinak! Örüljenek annak, hogy van egy olyan magyar csapat, amely immár egyenrangú partnere tud lenni egy európai élgárdának is, mi több, sokkal közelebb állt a győzelemhez vetélytársánál.

- Érzem a hangján, hogy még mindig dühös.
- Hogyne lennék az, amikor képtelen vagyok megszokni azt a hozzáállást, amit itt, Magyarországon évek, évtizedek óta belegyömöszöltek az emberek fejébe. Tudom én, hogy mit szoktak meg nálunk. Azt kellett volna mondanom a meccs előtt, hogy igyekszünk tisztességes eredményt elérni, majd védekezünk, bekkelünk, óvjuk a kapunkat a Feyenoord akcióitól, és ha a véletlen úgy hozza, egy kósza előrevágott labdával meg sem állunk Babos Gábor kapujáig. Hát nem! Eszemben sincs így nekimenni egy meccsnek. Igenis győzni akartunk, és ugyanezt mondtam volna, ha a Barcelona, az Inter vagy a Real Madrid jön Budapestre. Tudom, hogy sokan kinevetnek ezért, de milyen edző az, aki nem a győzelemre készíti fel csapatát?! Csütörtök este egy magyar együttes alkotott maradandót, s azt javaslom mindenkinek, hogy a Ferencvárossal foglalkozzon, ne a Feyenoorddal.
- Mindenképpen elismerésre méltó csapata küzdőszelleme, megalkuvást nem ismerő játéka, és ami még ennél is fontosabb, már-már tökéletesnek tűnő kondíciója, hiszen a Ferencvárosnak a találkozó utolsó pillanatáig volt esélye a győzelemre.
- Jó, hogy a kondíciótémát szóba hozta, mert ezt is szeretném tisztázni. Egy futballcsapatnál nem különösebb erény az, ha a játékosai kilencven percen át futnak, hajtanak és megszakadnak. Végül is ez a dolguk, nem? Arra pedig megesküszöm, hogy kevesebbet edzünk, mint a legtöbb magyar csapat - ha kizárólag az időtartamot veszem alapul. Az más kérdés, hogy ezek a tréningek mennyire intenzívek. De mondok még valamit, ami ugyancsak fontos lehet a jövőnk és a magyar futball jövője szempontjából. Nem újdonság ez, csak nem lehet elégszer hangsúlyozni: amíg a Feyenoord a hazája bajnokságában hétről hétre megszenved a sikerért, addig nekünk itthon mintegy húsz-harminc százalékos erőkifejtés is elég ahhoz, hogy győzzünk. Itt volt a legutóbbi példa, a Békéscsaba elleni találkozó. A fiúk - mit szépítsem ezt… - éppen annyit adtak ki magukból, amennyit éppen muszáj volt. Pedig én megkövetelem tőlük, hogy a maximumot hozzák, ha a helyzet úgy hozza, rúgjanak hat vagy akár tíz gólt az ellenfél kapujába, hiszen ezzel szolgálják ki a közönséget, ezzel dolgoznak meg a pénzükért. Sajnos ez a fajta szemlélet itthon aligha valósulhat meg, az ellenfelek nem kényszerítenek bennünket százszázalékos erőkifejtésre.
- Mindezek ellenére azt hiszem, edzői pályafutása elején tartva is kijelentheti, máris emlékezetes meccseken van túl.
- Fantasztikus volt az este, a csapat a pályán, a közönség pedig a lelátón tett meg mindent a győzelemért. Remélem, a legközelebbi, Basel elleni hazai meccsünkön is ennyien lesznek, és akkor valóban győzni fogunk. De most is meglehetett volna a siker, ha a szlovén játékvezető megadja a tizenegyest. No, de hagyjuk a bírót… Foglalkozzon inkább mindenki a Fradival, hiszen ez a csapat messzire juthat. És ez most mindennél fontosabb.