Menesztenék Sallói Istvánt

2004.11.03. 21:21
Címkék
Már csak péntekig lesz az újpesti futball-kft. ügyvezetője Sallói István. Az ügyben egyelőre minden érintett sejtelmesen fogalmaz, de a jól értesültek tudni vélik, hogy Bodnár István, az eddigi technikai igazgató lép az örökébe.
"A jövő zenéje, mi lesz velem - mondta Sallói István. - Arról én is értesültem, hogy a tulajdonosok szerkezeti váltást szeretnének a vezetésben, de hivatalosan nem tudok arról, hogy ez engem érint-e. Pénteken leülünk és megbeszéljük, ki milyen poszton dolgozik tovább. Azt tudom, hogy Muszbek Mihály bízik bennem, ám a másik tulajdonos, Lukács Ferenc változásokat szeretne."
Úgy tudjuk, Lukács Ferenc már egyeztetett Muszbek Mihállyal is, így szinte borítékolható Sallói István felmentése.
"Valószínű, hogy elköszönünk egymástól, de a helyzet ennél bonyolultabb - mondta Lukács Ferenc. - Az ügyvezető igazgató felmentéséhez taggyűlést kell összehívni, ez pedig legalább tizenöt napot vesz igénybe. Ezenkívül egyeztetnem kell még a tulajdonostársaimmal is, hiszen egyelőre csak Muszbek Mihálylyal beszéltem erről a kérdésről telefonon, ez pedig nem tekinthető hivatalos tárgyalásnak."
Muszbek Mihály nem tűzné napirendre a Sallói-ügyet.
"Nekem nincs kifogásom Sallói István munkájával - fejtegette Muszbek Mihály. - Lukács Ferenccel szindikátusi szerződést írtunk alá, amelyben kikötöttük, hogy bizonyos kérdésekben együtt szavazunk. Ha mégis szóba kerülne az ügy, akkor valamelyikünk meggyőzi a másikat…"

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

A Sporting edzője az Arsenalról: Három-négy hatalmas lehetőségünk volt, nekik egy sem

Bajnokok Ligája
3 perce

Radó András: Vannak még terveim az élvonalban

Labdarúgó NB II
12 perce

Arbeloa: Ha van csapat, amely nyerhet Münchenben, az a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
38 perce

NHL: a Colorado bebiztosította az elsőségét nyugaton

Amerikai sportok
39 perce

Belák János: Négy-négy versenyzőnket várom a döntőbe

Egyéb egyéni
1 órája

Játékossors: a korábbi válogatott támadó Ausztriában súlyos sérülést szenvedett

Légiósok
1 órája

Veszprém, Szeged: a rájátszásban visszatért a remény

Kézilabda
1 órája

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik