Borhi lesz az új vezetőedző

JUTASI RÓBERTJUTASI RÓBERT
2004.09.21. 22:02
Címkék
Október 1-ején edzőváltásra kerül sor a Délviép Kaposvári Vízügyi SC-nél. A négy éve Kaposváron tevékenykedő Angyal Ákos szerződése lejár, s a klub vezetősége úgy döntött, hogy azt nem hosszabbítja meg.- Elégedetlenek voltak Angyal Ákos munkájával? - érdeklődtünk Vígh Sándor klubelnöktől.- Döntésünk meghozatalakor több szempontot vettünk figyelembe - mondta az elnök. - Tény, hogy Angyal Ákos az utánpótlás-nevelés terén nem tudta megvalósítani azt, amit vártunk tőle, márpedig a mi klubunkban ez alapvető követelmény volt.- Bizonyára megkönnyítette a döntésüket, hogy "kéznél" volt az utód.- Valóban, hiszen van egy saját nevelésű világ- és Európa-bajnokunk, Borhi Zsombor, aki nemrég a visszavonulás mellett döntött. Nagyon népszerű és ismert személy, ráadásul képviselő is Kaposváron, akinek a hívó szavára sok diák ismerkedik meg majd a kajaksporttal.- Úgy hírlik, hogy anyagilag sem állnak túl jól.- Nem tagadom, a döntésünkben az elmondottak mellett anyagi szempontok is közrejátszottak, Borhi ugyanis az egyik iskola testnevelője, ő csak mellékállásban edzi majd a gyerekeket, míg Angyal főállásúként dolgozott. Borhi két hónapja már az újításokon gondolkodik, és ezalatt két iskolával is szerződést kötöttünk. Tízéves kortól kezdve csaknem félszáz gyerek jelentkezett a szakosztálynál. Meggyőződésünk, hogy az ugyancsak nálunk nevelkedő Faludi Andrással és egy további fiatal edzővel olyan triót alkotnak majd, akik révén ismét megpezsdül az élet a desedai bázisunkon.
Legfrissebb hírek

Öttusa: Guzi Blanka aranyérmes a kairói vk-viadalon

Egyéb egyéni
5 perce

Megvan a szóbeli megállapodás, a Spurs Liverpoolból igazolhat

Angol labdarúgás
42 perce

Férfi röplabda Extraliga: távozik a Pénzügyőr vezetőedzője

Röplabda
1 órája

Helmut Marko: Jelenleg nem segítheti a Red Bullt a Max-faktor

F1
1 órája

Kahn nem ajánlja a vb-szereplést Musialának – a választ nem teszi zsebre a kapuslegenda

Német labdarúgás
1 órája

Klujber Katrin: Sokkal jobb volt az összhang a pályán!

Kézilabda
1 órája

Két vereség után javítana a Dunaszerdahely

Minden más foci
2 órája

A világ idei legjobbját futotta 200 méteren az ausztrál tinédzser

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik