Diósgyőrben buszra azért még futotta

D. L.D. L.
Vágólapra másolva!
2004.07.24. 21:38
Címkék
Hála Farkas Gábor technikai vezető szorgoskodásának, a diósgyőri labdarúgók szombat reggel busszal kelhettek útra a soros edzőmeccs helyszínére, a Miskolctól ötven kilométerre fekvő Abaújszántóra, Soltész Zoltán polgármester meghívására.
Diósgyőrött pillanatnyilag áldatlan állapotok uralkodnak. Az irodahelyiségeket érvényes szerződés híján lezárta a Diósgyőri Sportlétesítményeket Működtető Kht.; városi telefonvonal immáron hónapok óta nincs, ezt a Matáv a kifizetetlen számlák miatt még az év elején kikapcsolta; vészesen fogy a játékoskeret, hiszen Nagy Zoltán már a ciprusi Larnaca kapuját őrzi, Ciprian Binder Győrbe, Halgas Tibor pedig Székesfehérvárra szerződött. A szombati összecsapásra elutazott ugyan Tejnóra Zoltán, Udvari Tamás, Faragó István és Kenesei Zoltán, ám egyik játékos sem lépett pályára. A kezdés előtt negyedórával befutott az abaúji településre a jelenlegi tulajdonos által különleges jogokkal felruházott Varga Zsolt, aki magával hozta a vezetőedzőnek kiszemelt Kiprich Józsefet és segítőjét, Vincze Istvánt.
A tegnapi edzőmeccs után Varga Zsolt közölte a játékosokkal, hogy hétfőn 10 órára mindenkit vár Diósgyőrött, és azt a foglalkozást már az új duó vezényli. A váltás erősen megosztja a diósgyőrieket, sokan ugyanis ragaszkodnak Détári Lajoshoz. A játékosok megerősítették, amennyiben hétfőn 17 óráig nem fizetik ki nekik az elmaradt járandóságokat, akkor elnéptelenedik az öltöző…
Legfrissebb hírek

Érdi Mária: Elég erős vagyok, és készen állok versenyezni

Egyéb egyéni
40 perce

Hamilton: Teljesen hasznavehetetlen vagyok, a csapatnak valószínűleg versenyzőt kellene cserélnie

F1
42 perce

Guardiola és új kisfőnöke elköltött 200 millió eurót a megújulás jegyében

Angol labdarúgás
1 órája

NB I: Diósgyőr–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
1 órája

Superliga: Arges–Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
1 órája

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
2 órája

Csinger Márk az ETO FC-nél folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik