Dragóner Attila még mindig hallgat

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.07.14. 21:31
Címkék
"Egyelőre intézik az ügyemet, s amíg pont nem kerül annak a végére, nem mondhatok semmit. Amint lehetőség lesz rá, minden kérdésére válaszolok"  mondta telefonon Dragóner Attila, amint szerdán ismét kísérletet tettünk a legalábbis furcsa döntéseinek tisztázására.
Ahogy már megírtuk, a legutóbb a Ferencvárosban futballozó huszonhétszeres válogatott védőjátékos szombat óta tartózkodik a kisebbik ibériai országban, nem kis felzúdulást keltve ezzel mind ott, mind Belgiumban, s nem utolsósorban idehaza. Dragóner Attila tudniillik néhány nappal Portugáliába utazása előtt kettő plusz egy éves szerződést írt alá a brüsszeli FC Molenbeekhez… A múlt hét végén találkozott a belga klub elnökével, Johan Vermeeschsel, megnézte leendő otthonát, részt vett egy edzésen, aztán hazautazott, hogy a nagy költözés előtt utolsó ügyeit elrendezze. Budapestről azonban már nem tért vissza Brüsszelbe, inkább Portugália felé vette az irányt, s most is a Vitória Guimaraes csapatával készül.

Dragóner Attiának az okozhat fejtörést, ha a belgák visszahívják (fotó: Németh Ferenc)
Dragóner Attiának az okozhat fejtörést, ha a belgák visszahívják (fotó: Németh Ferenc)
Dragóner Attiának az okozhat fejtörést, ha a belgák visszahívják (fotó: Németh Ferenc)
A játékostól mindössze annyit tudtunk meg, hogy egy másik menedzser – azaz nem a Belgiumban élő Bognár György, aki a hátvéd ottani ügyeinek intézésében segédkezett – már a brüszszeliek érdeklődését megelőzően értesítette a portugálok ajánlatáról. Arra a kérdésre, hogy akkor miért írt alá mégis szerződést az FC Molenbeekhez, azt felelte: ez ugyancsak azon kérdések egyike, amelyiket a következő napokban válaszol majd meg. Arra pontosan nem tudott felelni, mikor állhat elő el az ügy részleteivel, mert mind mondta, ő most kizárólag a futballal foglalkozik, napi két tréningen vesz részt, az ügy többi része a jogászok feladata.
Dragóner Attila megjegyezte, noha szimpatikus volt a belga együttes, nem tartja valószínűnek, hogy Brüsszelben futballozik az ősztől…
Legfrissebb hírek

Michael Oliver nyitja a nyolcaddöntőket

Foci vb 2026
15 perce

Benyújtja lemondását a németek kapitánya, hatalmas összegű végkielégítést kap

Foci vb 2026
15 perce

Modric a vb-kiesés után: Ha a másik oldalon történik, a VAR-t nem használják

Foci vb 2026
17 perce

Nincs lehetetlen időpont, ha a vb-ről van szó…

Foci vb 2026
43 perce

Mahrez a vb-kiesés után: Ez volt az utolsó meccsem nemzeti színekben

Foci vb 2026
1 órája

Spanyol, portugál és svájci továbbjutás – a 22. vb-játéknap nyolc gólja, kulcsjelenetei egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

Amerikai pite: még él Cristiano Ronaldo és Portugália aranyálma, de jön Spanyolország – vb-kibeszélő, 22. nap

Foci vb 2026
1 órája

Újabb afrikai csapat búcsúzott

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik