Pintér: ki is rúgták, meg nem is

SZABADOS GÁBORSZABADOS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2004.06.29. 17:54
Címkék
A Ferencvárosnál a mai rendkívüli elnökségi ülésen Furulyás János klubelnök bejelentette: aláírta Pintér Attila vezetőedző felmondását, bár ezt egyelőre csak megmutatták és nem adták az érintett szakember kezébe. Pintér szerződését módosították: mintegy év végéig felfüggesztették a felmondásának gyakorlati megvalósítását.
Pintérnek még nem mutattak ajtót (Fotó: M. Németh Péter)
Pintérnek még nem mutattak ajtót (Fotó: M. Németh Péter)
Pintérnek még nem mutattak ajtót (Fotó: M. Németh Péter)
Pintérnek még nem mutattak ajtót (Fotó: M. Németh Péter)
Pintérnek még nem mutattak ajtót (Fotó: M. Németh Péter)
Pintérnek még nem mutattak ajtót (Fotó: M. Németh Péter)
"Ami a sajtóban az utóbbi időben megjelent, az hűen tükrözi a valóságot" – kezdte ma délutáni sajtótájékoztatóját a Ferencváros elnöke, Furulyás János, ezzel is jelezve, hogy nem alaptalan a korábban lapunk által is közölt hír, mely szerint felmerült Pintér Attila vezetőedző felállítása. Az elnök hozzátette: a média kifejezetten segítette a klubot, hogy döntést hozzanak a kérdésben. "Megint nem jó nyaram van" – folytatta Furulyás, s ezt most nem a vácszentlászlói tsz aratási időszakára értette. Az elnök elmondta, a Tepszics Ignác, Pintér, Keller József "ősfradista" belsőhármas tavaly év végi szerződtetésével a klubhoz kötődő emberekre akarták bízni a szakmai vezetést, s Furulyás e szempontból a néhai Simon Tibor utódának nevezte Pintért, aki habitusában és Fradi-szeretetében is emlékezteti őt az elhunyt edzőre.

"Valami elhalt" – mondta a zöld-fehér egyesület első embere, utalva arra, hogy – ahogyan az a sajtóban több helyen is megjelent – megromlott a viszony a vezetőedző és a játékosok között, bár azt az elnök tagadta, hogy a futballisták petícióval fordultak volna hozzá. Azt viszont elárulta, hogy többször is beszélt a labdarúgókkal, mindenkivel négyszemközt és Pintér jelenlétében is, de nem sikerült enyhíteni a feszültségeket. Mindezek miatt múlt hét pénteken a klub igazgatósági ülésén rendkívüli felmondást fogalmaztak meg, melyet Furulyás János is aláírt, s melyben megpecsételték a szakvezető sorsát. A pecsétet azonban feltörték: mint Furulyás elmondta, úgy érezte, még egy esélyt kell adnia Pintérnek, nem törheti így ketté egy fiatal szakember pályafutását. "Remélem, érzik ebben a lépésben az emberségemet" – húzta ki magát a klubvezető. Valóban, büszkének kell lennie arra, hogy nem rúgta ki a bajnoki címet és kupagyőzelmet szerzett csapat vezetőedzőjét…

A felmondás helyett egy szerződéskiegészítést kapott hát Pintér, melyben hat pontban foglalták össze az igazgatóság elvárásait vele szemben – e feltételek teljesülése esetén év végén a szerződés automatikusan tovább tart, kitöltve az eredeti hároméves időtartamot, ellenkező esetben viszont felbonttatik. Hogy Pintérnek ne lehessen kétsége e felől, az aláírt felmondólevelet is megmutatták neki. "De ez nem zsarolás, nem is ultimátum…" – tette hozzá Furulyás. Nevezzük hát csak ultimátumfélének. ---- F ---- A
Legfrissebb hírek

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
2 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
2 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
3 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
4 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
5 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
5 órája
Ezek is érdekelhetik