NB I B: Kaposvár–Kecskemét 0-2

JUTASI RÓBERTJUTASI RÓBERT
2004.05.22. 23:02
Címkék
SÁRGA LAP
Filó (Farkas gáncsolásáért) az 54., Andruskó (Sándor buktatásáért) a 63., Petronovics (Zahorecz felrúgásáért) a 75., Mojzes (Farkas elkaszálásáért) a 83. percben

SZÖGLETARÁNY: 3:5 (1:2)

2. perc: Egy jobb oldali vendég- partdobás után a kapu előterében a hazai védők késlekedtek a labda elrúgásában. A labda a kaputól 14 méterre álló Anka elé pattant, aki egyből a hálóba lőtt. 0–1
58. perc: Mintegy harminc méterről lőhetett szabadrúgást a vendég csapat. Filó állt a labda mögé és éles, lapos lövését Balajcza könnyedén akarta megfogni, ám az kicsúszott kezéből és a lába között a hálóba vánszorgott. 0–2

A Rákóczi-stadion játékterének immár harmadik felújítása miatt ezúttal is a Cseri úti pályán került sor a hazai záró mérkőzésre. A viharos erejű széllel hátukban játszó vendégek már a második percben sokkolták a hazaiakat vezető góljukkal. A tétova védők segítségével elért találatuk felvillanyozta Glázer Róbert fiait, akik most már sokkal higgadtabban és nyugodtabban adogattak, engedték ugyan támadni a Rákóczit, de gyors kontráikkal pillanatok alatt a hazai tizenhatoson termettek. A szünetben, majd közvetlen utána Prukner László cserékkel próbálta talpra állítani csapatát, ám a potyaízű gól révén éppen az ellenkezője történt, mint amit a szakvezető remélt. A kaposváriak játékán bizony már nagyon látszott, hogy páholyban érzik magukat.

Mestermérleg
Prukner László:
– Kimerültek az akkumulátorok, így ezen a délutánon szenvedés volt az életünk.
Glázer Róbert: – Tudatosan és taktikusan játszottunk, a második félidőben számos helyzetünk is akadt. Úgy érzem, megérdemeltük a győzelmet.
Legfrissebb hírek

Kovács Patrik a Vasasnak is bizonyítaná, érdemes számolni vele

Labdarúgó NB II
32 perce

Szoboszlai a Liverpool kezdőjében; Varga és Vitális is csere a Real Madrid ellen – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
59 perce

ATP-világbajnokság: Fils tíz év után az első francia a mezőnyben

Tenisz
1 órája

NB II: Szeged-Csanád GA–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
1 órája

Zverev elveszítette első meccsét világelsőként

Tenisz
2 órája

Súlyemelő-vb: az országos csúcsait megjavító Fekécs Szilárd 33. lett összetettben

Egyéb egyéni
2 órája

Közösségi gyűjtés indult a Hátsó füves futballmentő túra könyvének megvalósításáért

Hátsó füves
2 órája

UEFA Ifjúsági Liga: kiesett az MTK

Labdarúgó NB I
2 órája