Videoton FCF-Lombard FC Haladás 19.00

Vágólapra másolva!
2004.05.21. 20:38
Címkék
Megtörtént a csoda Fehérvárott: hosszú hetek után nincs eltiltott játékos a keretben. Dvéri Zsolt is egészséges, így a Haladás ellen emlékezetes játékkal és győzelemmel kíván búcsúzni a hazai közönségtől a piros-kék együttes. A szombathelyi csapat megpróbál Székesfehérvárott becsülettel helytállni, noha a zöld-fehérek tudják, hogy nem lesz könnyű dolguk, hiszen az előző fordulóban a hazai csapat fölényes győzelmet aratott a Zalaegerszeg ellen. Abban bíznak, hogy az elmúlt időben nyújtott játék alapján sikerül pontot szerezniük.
Videoton FCF
Tudor
Pantics
Vochin
Tereánszki-Tóth
Tóth B.
Dvéri
Szabó T.
Kóczián
Magasföldi
Medved
Vezetőedző: Csank János
Kispad: 1 Turi (cserekapus), 2 Fehér A., 8 Lattenstein, 15 Risztics, 16 Bartyik, 17 Koller, 27 Szalai
Sérült: Voicu (bokasérülés), Schwarcz (térdsérülés)
Eltiltva:

Lombard FC Haladás

Tóth I.
Farkas A.
Lőrinc
Seper
Róth
Kaj
Szűcs M.
Somfalvi
Tóth P.
Schimmer
Venczel
Szakmai igazgató: Tóth Bálint
Kispad: 12 Balogh T. (cserekapus), 6 Szabó Z., 9 Nélio, 10 Tüske, 19 Czeglédi, 23 Kincses, 30 Kozmor
Sérült: Némethy (műtét után), Illés (derékbántalmak), Jagodics Z. (fáj a térde), Pekovac (megrúgták a vádliját)
Eltiltva:

Szavazás

Ki játszik osztályozót?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
22 perce

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
36 perce

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
54 perce

Pelé üzenete az Alattyáni Termelőszövetkezet csapatának

Hátsó füves
1 órája

Halász Bence: Nagyon nagy kedvvel vágok neki a világbajnokságnak

Atlétika
1 órája

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
2 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani bejutott a Sao Pauló-i tenisztorna döntőjébe

Tenisz
2 órája

Venyercsán Bence a 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik