A hígulás előtt

Szembeszökő a különbség. Óvatosan kerüljük el az olyan rossz emlékezetű hamis közhelyeket, hogy végre megmozdult valami, láthatjuk pislákolni a fényt az alagút végén, az viszont tény, hogy a rájátszás a felsőházban több kimondottan jó meccset is hozott. Olyanokat, amelyeken a nézők kiválóan szórakozhattak, nem bánták meg, hogy a stadiont választották időtöltésük színhelyéül. Azzal is nehéz lenne vitatkozni, hogy évek óta nem volt ennyire izgalmas a hajrá a magyar élvonalban, hiszen még négy csapat reménykedhet lényegében egyenlő esélyekkel a végső sikerben. Egész pontosan: most igazolják a tények azokat, akik annak idején a tizenkét csapatos mezőny és a rájátszásos szisztéma mellett kardoskodtak, azaz mondhatnánk, mára beérett a termés.Naná, hogy éppen most szervezzük át újra a bajnoki rendszert! Az egy dolog, hogy a kevés néző az alsóház meccsein sem véletlen, hiszen nincs kieső, az osztályozó egyáltalán nem tűnik félelmetesnek a mostani élvonalbeli csapatok számára, azaz nincs tét, és a döntéshozóknak sikerült ezeket a mérkőzéseket a totális érdektelenségbe süllyeszteniük. A jövő szempontjából sokkal fontosabb, hogy a mezőny további hígulása újra nem készteti majd a legjobbakat hétről hétre teljes erőbedobásra, 90 perces hajtásra – ellentétben az utóbbi hetek több rangadójával –, és ez egész biztosan nem szolgálja a fejlődést. Azt pedig a vak is látja, hogy szurkolókat az izgalmas, küzdelmes, jó meccs nálunk is érdekli. De csak az.