Üresen maradtak a lelátók

Fontos ám mindezt hangsúlyozni, mert egy nappal a meccs előtt még igen bizonytalan volt a kezdési időpont – Pintér Attila majd hanyatt esett megdöbbenésében, amikor a keddi sajtótájékoztatón elhangzott, hogy talán mégsem fél hatkor lesz a döntő. No, igen, mert a televízió nagy úr – és bár a társaságok kedd estére végérvényesen lemondtak a közvetítés lehetőségéről, a magyar viszonyokat ismerve nem lettünk volna meglepve, ha mégis kipakol valamelyik stáb.

A két résztvevő, a Ferencváros és a Honvéd mindenesetre úgy volt vele, hogy akár hajnalban is játszana, sőt, az év meccsére készülő kispestieket még arra is rá lehetett volna venni, hogy az első félidőt délben, a másodikat meg mondjuk negyed kilenckor kezdjék…
Merthogy a Honvédnak rendkívül fontos volt ez a kupadöntő, hiszen másodosztályúként nyerni mindig nagy bravúr. Nem vitatjuk, a ferencvárosiak is győzelemre készültek, de gyaníthatóan ők azért elcserélték volna ezt az elsőséget a bajnoki aranynyal, a piros-fehér-feketék azonban nem, számukra a kupaelsőség fontosabb volt, mint az NB I B-ben szerzett dicsőség. ---- Így a Bozsik-stadionban már kora délután gyülekezni kezdtek a szurkolók, akik tíz évet vártak arra, hogy újfent kupadöntőn énekelgethessenek. Még az igencsak drága, háromezer, négyezer és ötezer forintos jegyárak sem riasztották el a többséget – bezzeg a fradistákat… Az MLSZ gazdasági osztálya szabta meg a belépők árát, amelyek valószínűleg két okból kerültek ilyen sokba: egyrészt hogy viszszajöjjön valami a rendezés költségeiből (végignéztünk a lelátón, és megállapítottuk: túl sok nem jöhetett vissza), másfelől pedig hogy mégis meglegyen a kupának a rangja (a tv-társaságok érdeklődése amúgy már jól mutatja ezt a rangot…). Anyagilag tehát aligha érte meg a szövetségnek a kupafinálé, de joggal panaszkodtak a csapatok is, hiszen a bajnokságban a liga által szétosztott tízmilliókkal ellentétben ezúttal bizony semmiféle díjazásban nem részesedtek. Így az az igen furcsa helyzet állt elő, hogy a Kincses Kalendárium- előmeccs, a Tárnok–Bag találkozó résztvevői nagyobb pénzügyi elismerésben részesültek, mint a Magyar Kupa döntősei…
Persze ha nem is nagy számban, de akadtak még olyan fanatikusok, akik bármire képesek voltak a döntőért (no meg azért, hogy megússzák ingyen a meccset): úgy fél három tájban, amikor még csak az igazán elszántak lézengtek a stadion körül.
Egy húszéves forma lány is ott sétálgatott a Dózsa György úton. Egyszer csak körbepislantott, egy kecses mozdulattal átdobta retiküljét a Puskás-stadion kerítésén, majd ő is ugrott – igaz, testnevelésből nem lehetett ötös, mert legalább fél percig egyensúlyozott tűsarkújában a két és fél méteres vas tetején (a neki drukkoló néhány férfinak bizony a torkába ugrott a gyomra, amikor a hölgy csaknem beleesett a kerítés tetején meredező "lándzsák" egyikébe), majd odaát lehuppant a földre, megtörölte a kezét, és szépen bemenetelt a szektorokhoz.
Szerencséje volt: a biztonságiak nem figyeltek, és a ruhája is egyben maradt.
De ne fanyalogjunk, azt mindig is tudtuk, hogy mifelénk egyetlen csapat szereti a kupasorozatot: amelyik éppen megnyeri. ---- Míg odabent javában gyűrte a Bag a Tárnokot (megjegyezzük, ha arányaiban annyian jönnek a két MK-döntős csapattal, mint amennyiben a tárnokiakat kísérték el, akkor több felvonásban kellett volna lejátszani a meccset…), a metrónál elkezdtek gyülekezni a fradisták. Igen békés volt a hangulat, most nem kellett kivonulni vízágyúkkal, és a rendőrség házi állatkertje, azaz a kutyák és lovak is szabadnapot kaptak.
Ez, mondjuk, nem is meglepő: elvégre fél négy körül csak úgy ötszázan lehettek a lelátókon, egy órával később pedig négyszázan, mert az előmeccs nézői közül többen hazamentek. Aztán csak befutott a Honvéd-tábor, amely csapatát egy csodás, minden igényt kielégítő mezzel, saját magát pedig piros-fehér és fekete lobogókkal lepte meg, és elkezdtek szállingózni a ferencvárosiak is, de valahogy nem tűnt igazán futballhangulatúnak ez a körítés.
Fel is sóhajtottak néhányan: ha a két pesti alakulat találkozójára a fővárosban ennyien kíváncsiak, vajon mennyien lettek volna Zalaegerszegen…
Persze hiába is panaszkodunk, ez a tényeken nem változtat: akkor, amikor a pályára vonultak a csapatok, az egyik oldalon zászlóit lengető és füstbombázással nyitó mintegy ezerötszáz tagú kispesti sereg, a másikon a semmi különöset nem produkáló, talán ezer szurkolóból álló Fradi-had csoportosult, sőt, még a lelátó egyéb részein is fel lehetett fedezni egy-egy nézőt.
Hát, nekünk erre az évre ilyen kupadöntő jutott: se közvetítés, se szurkoló – arról nem is beszélve, hogy a szövetség összesen kettő, hangsúlyozzuk, kettő reklámtáblát tudott eladni…
Mindegy: az legalább pozitívum volt, hogy fél hatkor azért elkezdődött a meccs.