NB I B: Kaposvár-Balassagyarmat 0-0

JUTASI RÓBERTJUTASI RÓBERT
2004.05.02. 00:44
Címkék
SÁRGA LAP

László (Jovánczai visszahúzásért) a 78., Bank (Mohácsi megrúgásáért) a 84. percben

SZÖGLETARÁNY: 3:1 (2:1)

Rekordközönség előtt a mindössze három tartalékkal érkező vandégek már a 8. percben cserére kényszerültek, ezt követően feladva eredeti hadrendjüket tizenhatosuk környékére húzódtak vissza és öt-hat emberrel védekeztek. A Rákóczi Oláh Lóránt révén az első húsz percben kétszer is vezetéshez juthatott volna, majd Tóth Balázs közelről a kapufa külső élét találta telibe. A körülményesen játszó hazaiaknak nem sikerült feltörniük Szabó I Csaba kapuját. Szünet után folytatódott a hazaiak körülményes, kevés mozgásra épülő játéka, ám az 56. percben Máté Péter így is eldönthette volna a mérkőzés sorsát, ám közelről kapu mellé csúsztatta fejjel a labdát. A vendégek az idő múlásával egyre bátrabbá váltak, többször veszélyes ellenakciót is vezettek, ám érdemleges gólhelyzetet ők sem tudtak kialakítani. Vérszegény támadójátéka alapján a Rákóczi nem érdemelt győzelmet, a lelkes vendégek rászolgáltak az egy pontra. Persze, a Kaposvárnak sincs oka a bosszankodásra, hiszen a csapat továbbra is a tabella második helyén áll.

Mestermérleg
Prukner László:
– Nagyon rossz felfogásban játszottunk, ezért nem tudtuk a magunk javára fordítani a mérkőzést.
Kis Károly: – Hat kulcsemberünk hiányzott, de a szív és akarat diadala értékes döntetlent eredményezett.
Legfrissebb hírek

Kovács Patrik a Vasasnak is bizonyítaná, érdemes számolni vele

Labdarúgó NB II
32 perce

Szoboszlai a Liverpool kezdőjében; Varga és Vitális is csere a Real Madrid ellen – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
59 perce

ATP-világbajnokság: Fils tíz év után az első francia a mezőnyben

Tenisz
1 órája

NB II: Szeged-Csanád GA–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
1 órája

Zverev elveszítette első meccsét világelsőként

Tenisz
2 órája

Súlyemelő-vb: az országos csúcsait megjavító Fekécs Szilárd 33. lett összetettben

Egyéb egyéni
2 órája

Közösségi gyűjtés indult a Hátsó füves futballmentő túra könyvének megvalósításáért

Hátsó füves
2 órája

UEFA Ifjúsági Liga: kiesett az MTK

Labdarúgó NB I
2 órája