A szakmai igazgató marad, két játékost megbüntettek

S. T. J.S. T. J.
2004.04.13. 22:39
Címkék
Helyzetértékelő megbeszélést tartott kedd délután Budapesten a Győri ETO csapatát működtető kft. tulajdonosa, Tarsoly Csaba Klement Tibor ügyvezetővel és Reszeli Soós István szakmai igazgatóval.
Az ETO a hét végén a Videotontól hazai pályán elszenvedett 4–0-s vereséggel az utolsó előtti, osztályozós helyre csúszott vissza az Arany Ászok Ligában. A futballcég vezetői úgy vélik, a jelenlegi keret alkalmas arra, hogy a Győr pótvizsga nélkül bentmaradjon az élvonalban, ugyanakkor az is tény, hogy több játékos rossz formában, ráadásul korántsem a képességeinek megfelelően futballozik. Emiatt a volt válogatott kerettag Németh Norbertet, valamint Varga Zoltánt a junioregyütteshez irányították át, ahol a napi tréningek mellett különfoglalkozásokon is részt kell venniük, hogy minél előbb talpra álljanak.
A rájátszásban az ETO vezetői szerint 13 pontot kellene szereznie a zöld-fehér együttesnek ahhoz, hogy problémamentesen zárja az évadot. Ha e terv teljesül, a teljes megbízási díjukhoz hozzájuthatnak a labdarúgók, ellenkező esetben egyéni elbírálás alapján dől majd el, ki mennyi pénzt vehet fel. A futballcégnél érvényben lévő jutalmazási és büntetési szabályzat engedélyezi, ha kieső zónában van az együttes, akkor a vezetők elvonhatnak pénzeket.
Legfrissebb hírek

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
12 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
14 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
22 perce

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
35 perce

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
42 perce

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
52 perce

Fájó vereség az NL-nyitányon: Magyarország kihagyta a helyzeteit, Ukrajna értékesített egyet

Magyar válogatott
52 perce

Schäfer úszósapkában, csodálatos molinó a szurkolóktól – galéria

Magyar válogatott
57 perce