A lelátón Lothar Matthäus: Végre sok szép gól született

2004.04.04. 21:42
Címkék
A múlt szerdai, viharos körülmények között véget ért MagyarországWales találkozó után nem sok ideje maradt a pihenésre Lothar Matthäusnak, hiszen a szövetségi kapitány a hét végi fordulóban két pályán is tiszteletét tette.
S végre pozitív élményeket gyűjtött, hiszen látott sok-sok gólt, és figyelhette több fiatal tehetség szárnybontogatását. Matthäus tehát nem kesereg a szerdai vereség miatt, nem visszanéz, hanem előre, kiemelve a pozitívumokat…"A helyszínen néztem végig az Újpest–Békéscsaba, valamint a Ferencváros–Győr találkozókat – mondta a szövetségi kapitány. – Nagyon örülök, hogy mindkét meccsen négy-négy gólt láthattam, hiszen korábban mindig azt kritizáltam, hogy védekező futballal rukkolnak ki a csapatok. Rendszerint az volt a cél, hogy megóvják a kaput a góltól, így kevés helyzet és közönségbosszantó, unalmas játék alakult ki. Erre most rácáfoltak az újpestiek és a ferencvárosiak is. Három újpesti fiatalt külön is szeretnék megdicsérni. Először is a válogatott keretbe már általam is meghívott Polonkai Attilát, valamint Farkas Balázst, no meg Feczesin Róbertet, akinek minden mozdulatán látszik, hogy szép jövő előtt áll. A hazaiak megérdemelten nyertek, a közönségük pedig jól szórakozott. Végül is ez a futball lényege, a publikum szórakoztatása… Ami a Ferencváros–Győr összecsapást illeti, ez a kilencven perc egyértelműen Gera Zoltánról szólt. A válogatott csapatkapitánya szenzációsan futballozott, élvezte a játékot, amit én egyfolytában emlegetek. Egy játékosnak ne legyen nyűg, ha pályára kell lépnie, és Gera most bebizonyította, hogy lehet örömmel és hasznosan is futballozni. Szombaton és vasárnap a támadófutball érvényesült, és csak ez lehet a jövő útja. Fiatalokat kell beépíteni a csapatokba, és gólra törően kell játszani. Jó lenne, ha több Gera Zoltán lenne a mezőnyben, de hiszek benne, hogy hamarosan újabb és újabb tehetségek bukkannak elő."
Legfrissebb hírek

Dárdai Pál: Én vagyok a rossz zsaru Újpesten

Minden más foci
3 perce

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
4 perce

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
7 perce

Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren a nyílt vízi úszó-vk-n

Úszás
12 perce

Röplabda BL: veszélyes is lehet a Fino sima győzelme

Röplabda
17 perce

Nem bírt egymással a Sopron és a Mosonmagyaróvár az NB III-ban

Labdarúgó NB II
40 perce

Pápai Olivér ezüstérmes 200 méter gyorson az ifjúsági olimpián

Úszás
43 perce

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
58 perce