NB I B: Pápai Termál PELC–Vác FC 1–1

VARJAS KÁLMÁNVARJAS KÁLMÁN
2004.03.21. 21:33
Címkék
SÁRGA LAP
Barbaradze (belerúgott Sátoriba) a 4., Mile (Stevica felvágásáért) a 29., Kvasz (Horváth buktatásáért) a 33., Zachar (Kvasz megrúgásáért) a 67., Sátori (Mile megrúgásáért) a 90. pecben
SZÖGLETARÁNY: 10:1 (4:0)
24. perc: Jobb oldali Germán–Kozmér összjáték után az utóbbi a tizenhatosról az alapvonal közeléből középre adott, Stevica hat méterről a jobb alsó sarokba perdítette a labdát. 1–0
32. perc: Szabó Zoltán előreívelt szabadrúgása után Babó 11 méterről magasan felugorva fejelte a labdát a kapu bal oldalába. 1–1

Mestermérleg
Szabó András:
– Kevés elképzeléssel játszottunk, de az elején így is eldönthettük volna a mérkőzést. A második félidőben csapatom teljesítménye méltatlan volt a labdarúgáshoz.
Sándor István: – Nem azt játszottuk, amit megbeszéltünk, de úgy érzem, az egyik pontra mindenképp rászolgáltunk. Sőt utólag azt kell mondjam, bánt, hogy nem lett belőle három, mert lett volna rá esélyünk.
Legfrissebb hírek

Koreai–magyar szolidaritás

Jégkorong
9 perce

Kosárlabda: folytatódott a finomhangolás az U16-os fiúválogatottnál

Utánpótlássport
52 perce

Csordás, Bátyi és Tóth Flóra kikerült a magyar női jégkorong-válogatott keretéből

Jégkorong
56 perce

Tollaslabda Eb: nyolcaddöntőbe jutott a Kis-Kasza Miklós, Horváth Csanád páros

Egyéb egyéni
1 órája

Május 3-án meccsel egymással az Újpest és az FTC – a 31. és a 32. forduló programja

Labdarúgó NB I
2 órája

Sportlövő-vk: Dénes és Péni ezüst-, Major és Nagy bronzérmet nyert a vegyes csapat számokban

Egyéb egyéni
2 órája

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
2 órája

Vb-2026: Lundgren és Agyemang sem játszhat a tornán

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik