A DVSC már többet edzhet

2004.03.19. 20:33
Címkék
1/4. rész: Négyen versengenek a dobogóért
2/4. rész: A hiúság is segítheti az MTK-t
3/4. rész: Siófokon nem lesz kegyelem
4/4. rész

A többi csapattól elszakadni látszó első négy együttes "utolsó" helyén a Debrecen található. A Lokinak az utóbbi hónapokban nemcsak az Arany Ászok Ligára kellett koncentrálnia, ugyanis egyedüli magyar gárdaként, még az idén is játszott a nemzetközi porondon, nevezetesen az UEFA-kupában.
Szentes Lázár vezetőedzővel miniinterjút készítettünk: vajon ő hogyan látja az esélyeket…
– Mennyiben könnyíti meg csapata dolgát, hogy a kiesés után már csak egy fronton kell helytállnia együttesének?
– Jobban örültünk volna, ha versenyben maradunk az UEFA-kupában, de így már tényleg csak a bajnokságra kell koncentrálnunk – mondta a Loki vezetőedzője. – Annyiban változott a csapat programja, hogy a kiesés után többet és más módon tudunk edzeni.
– Ha a tabellára nézünk, kitűnik, hogy az első négy helyezett gárda elhúzott a mezőnytől. Mit gondol, e négy együttes valamelyike lehet a végső befutó?
– Nem tisztem a tippelés, és nem is vagyok hajlandó ilyen jóslatokba belemenni. Mindenesetre eddig úgy tűnik, e négy gárda kimagaslik a mezőnyből, de mint láthattuk, a Real Madrid is képes döntetlent játszani és kikapni.
– Sokan úgy gondolják, a mostani Loki minden idők legjobb játékosállományú debreceni csapata…
– Hogy jöhetnék én ahhoz, hogy a csapatomat és játékosaimat korábbi debreceni együttesekhez hasonlítsam? Nem is érdemes ilyenekről beszélni, ezeket a feltevéseket hagyjuk meg a szurkolóknak.
– Akkor azt kérdem, mit vár a szombati Békéscsaba elleni mérkőzéstől, hiszen a csabaiak jól kezdték a tavaszi idényt.
– Éppen úgy kezdték, ahogy mi: egyszer döntetlent játszottak, egyszer pedig nyertek. Hazai pályán mindenképp győznünk kell, és ez nem csak a Békéscsaba elleni meccsre vonatkozik…
Legfrissebb hírek

Arbeloa: Ha van csapat, amely nyerhet Münchenben, az a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
20 perce

NHL: a Colorado bebiztosította az elsőségét nyugaton

Amerikai sportok
21 perce

Belák János: Négy-négy versenyzőnket várom a döntőbe

Egyéb egyéni
55 perce

Játékossors: a korábbi válogatott támadó Ausztriában súlyos sérülést szenvedett

Légiósok
1 órája

Veszprém, Szeged: a rájátszásban visszatért a remény

Kézilabda
1 órája

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
8 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik