– Örülök, hogy ilyen realistán látja a helyzetet, és nem azzal érvel, hogy a média tehet mindenről. Azért megkérdezném, mi az oka ennek a különbségnek: többet edz a Bruges, mint mondjuk a Loki? – Nem hiszem, hogy többet edzenének. A közeg más, a bajnokság, amiben az FC Bruges szerepel. Lehet, hogy túlzás amit mondok, de belga ellenfelünk minden héten rákényszerül arra, hogy teljes erővel küzdjön valamennyi riválisával szemben. Nekünk itthon nem kell hétről hétre megszakadnunk… – Ez tehát a kulcsszó: a lazítás; a magyar futballista lazíthat, ha csapata gyengébb ellenféllel szemben lép pályára. – Valahogy így. Pedig nézze meg, tavaly a Zalaegerszeg micsoda iramot diktált a Manchester Uniteddel szemben. Mi, magyarok is képesek vagyunk ilyen teljesítményre, de akkor lesz majd az igazi előrelépés, ha nemcsak szökőévente, hanem szerdán, szombaton és megint szerdán is. Ha majd nem lesz idő lazítani. Én például szeretek megszakadni, küzdeni. – No, a Debrecen tavasszal megmutathatja, mi a magyarok istene. – Én is így gondolom. Az a helyzet, hogy mi vagyunk igazán esélyesek a bajnoki címre. Sokan megkérdezték tőlem: ez a mostani-e a legerősebb Loki, amiben pályafutásom alatt szerepeltem? Nos, szerintem az 1994–1995-ös szezonban legalább olyan jók voltunk, mint most. Abban a csapatban játszott Vadicska Zsolt, Pető Zoltán, Madar Csaba, Dombi Tibor és persze én is. Csakhogy a háttér most összehasonlíthatatlanul jobb, mint akkoriban. Olyan körülmények között futballozhatunk Debrecenben, amely itthon irigylésre méltó. Hangsúlyozom: itthon. Megint csak a Bruges-zsel tudok példálózni: az edzőpályájuk jobb, mint a mi stadionunk, azaz hozzánk képest a belgák mesebeli körülmények között készülhetnek. – Hagyjuk a külföldet… Idehaza miben jó a Loki? – Nyugodt a háttér, jó a csapategység, megvan a játéktudás, amiben most a mezőny fölé növünk. Jobbak vagyunk a Fradinál, az MTK-nál. Sokat ábrándozom a bajnoki címről, lenne itt Debrecenben olyan karnevál, hogy azt még a Ferencvárosban is megemlegetnék.
