Kifizették a büntetést is

2004.03.11. 21:37
Címkék
Ez nem valamiféle előzetes óvatosság volt – állította Kácsor Attila –, hanem konkrét ügyben kért segítség, ugyanis a labdarúgóknak járó aláírási juttatások egyik részletét januárban kellett rendezni, és ez a távközlési cég közreműködése nélkül nem sikerülhetett volna. Kácsor Attila azt is szokványos gazdasági ügyletnek minősítette, hogy a futballvállalkozás hitelért fordult a Magyar Labdarúgóligához (MLL); ennek a részleteivel nem is kívánt foglalkozni. Lapunk ezzel együtt úgy tudja, a legutóbbi, 50 millió forintos hitelnek csak egy kisebb részéhez juthatott hozzá az FTC Rt., mert előbb rendeznie kellett a tavaly május 30-ai Üllői úti botrány miatt a fellebbviteli bizottság által kirótt 40 millió forintos büntetést. A liga elnöke, Szieben László, arra hivatkozva, hogy a két fél közötti üzleti megállapodások nem nyilvánosak, nem kívánta kommentálni e hírt, azt azonban megerősítette: a büntetést lerótta a Fradi. "Ha ez nem történik meg, a Ferencváros a múlt hét végén nem is léphetett volna pályára Sopronban" – tette hozzá az MLL elnöke. Ami már most a folytatást illeti, Kácsor Attila szerint az FTC Rt. üzembiztosan működhet a tavasszal, azt azonban elismerte, hogy a klubnak néhány hónapon belül új, tőkeerős befektetőt kell felkutatnia. Minderre azért van szükség, mert a szerdán aláírt szándéknyilatkozat alapján május elejétől egy forint jelképes összeg fejében 49 esztendőre a Ferencvároshoz kerülhet át az Üllői úti stadion, az ahhoz kapcsolódó létesítmények, valamint egy 7000 négyzetméteres terület vagyonkezelői joga. A cél egy modern, multifunkcionális aréna felépítése, és ehhez olyan beruházó felkutatása, aki a létesítményüzlet fejében támogatja a Fradit.3/6. rész
1/6. rész: Ne féljen senki, mert lesz pénz
2/6. rész: Hallgatás üzleti okokból
4/6. rész: A ligavizsgálat immár biztos
5/6. rész: A késedelmes fizetés nem okozhat gondot
6/6. rész: A papírnak is van értéke
Legfrissebb hírek

Vb-2026: Lundgren és Agyemang sem játszhat a tornán

Foci vb 2026
7 perce

Sznúker-vb: Révész jól kezdett a selejtező nyitányán

Egyéb egyéni
1 órája

WA: 2030-tól önálló maratoni világbajnokság lesz

Atlétika
1 órája

Könnyed sikerrel rajtolt Marozsán a monte-carlói tenisztornán

Tenisz
1 órája

A házigazda Dijonnal játszik az újonc Esztergom a női kézilabda Európa-liga négyes döntőjében

Kézilabda
1 órája

BJK-kupa: eső miatt félbeszakadt Tóth Amarissa meccse

Tenisz
1 órája

Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey

Angol labdarúgás
2 órája

Videó: Tóth Balázs az idény egyik legnagyobb védését mutatta be a West Bromwich ellen

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik