Visszajátszás: Sikeren innen és túl

PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ jegyzetePAJOR-GYULAI LÁSZLÓ jegyzete
Vágólapra másolva!
2004.03.08. 21:32
Címkék
Albena Branzova nem mindennapi nő. Nem a kosaras csinossága ejtett ámulatba, ez végül is ízlés dolga, emiatt még nőnapon sem érdemes tollat ragadni, de amit tett a francia Bourges ellen az Euroliga negyeddöntőjében, az bámulatos volt. Másfél másodperccel a lefújás előtt három hibátlan büntető kellett egymás után, a kéz egyetlenegyszer sem remeghetett meg, mert különben hiába egy egész meccs emberfeletti munkája, hiába a hónapokon átívelő kemény felkészülés, hiába a cél érdekében hozott minden anyagi áldozat, és ha csak egyszer is téved csupán fél millimétert is, ünnep helyett gyász következik, hőstörténet helyett a bukás okait boncolgató cikkeket fogalmazhatnak meg a tudósítók.Egy közülünk való átlagember, de gyanítom, még egy hétköznapi világklasszis is összeroppan ekkora felelősség alatt. Branzova azonban odaállt a vonal elé, és rezzenéstelen arccal háromszor egymás után hibátlant dobott. És most ünnepeljük a pécsi lányokat, akikről amúgy könnyen azon elmélkedhetnék, hogy vajon miért nem bírták idegekkel és erővel a hajrát…Olykor tényleg hihetetlen, hogy milyen vékony hajszál választja el egymástól a sikert a kudarctól, a mennyet a pokoltól, a dicsőséget a szégyentől, a hírnevet a hírhedtségtől. Persze, az sem ritka, hogy képtelenek vagyunk eldönteni, a választóvonal melyik oldalán vagyunk. A Debrecen labdarúgói például kiestek az UEFA-kupából, ami nem ok a felhőtlen boldogságra, sőt. A Debrecen labdarúgói viszont eljutottak a tavaszi első fordulóig ebben a kupában, ami viszont igenis ok a büszkeségre. Csak egy gólt kaptak a jónevű belga FC Bruges-től, kalapot le előttük, ugyanakkor egyet sem rúgtak, helyzetük sem sok akadt, ezért fanyalgott is mindenki, aki csak megszólalt a második meccs után.Branzova nem hibázott, Kiss Zoltán viszont kihagyta a ziccert Belgiumban – ki tudja, mit hoz a visszavágó, ha nem akad el a kapusban a labda. Branzova javára befújták a három dobást érő faultot, a Debrecen nem kapta meg a tizenegyest percekkel a lefújás előtt, a Pécs így játszhatott hosszabbítást, a Loki nem, pedig ki tudja…De, nem érdekes.
Fotógaléria:
Fotógaléria:
Egyrészt soha senki sem fogja megtudni, másrészt nincs is túl sok értelmük az ilyen kérdéseknek. Maradjunk annyiban, hogy a debreceniek alighanem ugyanúgy megérdemlik az elismerést, mint a csodálatos pécsi hölgyek. Egész egyszerűen azért, mert önmagukon túlmutató teljesítménnyel, mindössze egy vereséggel játszottak négy kört a magyar csapatoktól enyhén szólva sem hemzsegő nemzetközi porondon, nem megverve, megalázva kényszerültek búcsúra, egy egész ország rokonszenvét megnyerték józanságukkal, sportszerűségükkel, a futball és a közönség iránti alázatukkal. Talán meglepő, de nálam ide tartoznak Szentes Lázár sokat ostorozott taktikai döntései is, aki nem szépen akart meghalni, hanem a továbbjutás esélyének a megőrzése lebegett a szeme előtt, miközben az egész világon ő tudta a legjobban, a képességek alapján mi az a maximum, ami várható a csapatától… Mi, szurkolók számonkérhetjük a vakmerőséget, de egy edzőt egészen más felelősség terhel, amelynek nem az álmok, hanem a realitások a pillérei. És újra a vékony hajszál: ha megadják a tizenegyest, gólt rúg belőle a Debrecen, Szentesről ma talán mindenki mint bölcs mágusról beszélne!
Branzova azonban mindentől függetlenül nem mindennapi nő.
És ha jobban megnézem, ő még kimondottan csinos is.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik